DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

DanicaPatrick

A Mercedes felzárkózását dicsérik a korábbi versenyzők

A pocsék időmérős teljesítményt követően Jenson Buton és Danica Patrick is kiemelte, mennyire jó versenyt futottak a Mercedes pilótái, szemben a Ferrarival.

részletek

Can-Am Ryker 2021: Hölgyek előnyben

Minden elismerés és szimpátia a kanadai-osztrák BRP cégé, amely a legendás Rotax motorok és az ezekkel hajtott Can-Am Ryker extrém trike-ok gyártói.

részletek

Danica Patrick: Nem hiányzik a versenyzés

Lassan egy éve már, hogy hátat fordított a versenypályáknak az egyik leismertebb női versenyző, de Fernando Alonsóval ellentétben eszébe sincs visszatérni. Pedig 27 évig ez volt az élete.

részletek

Danica Patrick jobban szerepel, mint várta

Nem könnyű az autósport világában a rengeteg férfi között nőként megállni a helyét. A sok rajongó által csak lenézett hölgy azonban az Indy 500 időmérőjén befogta a kétkedők száját.

részletek

Danica Patrick a legjobb kilenc között, Hinchcliffe nem kvalifikált az Indy 500-ra

Szombaton tartották a 2018-as Indianapolis 500 első kvalifikációját, amely a rajtsorrendről nem, a 33 induló személyéről és a pole-pozícióra esélyesekről azonban döntött.

részletek

Megvan Patrick csapata a Daytona 500-ra

Danica Patrick kétversenyes visszatérésének első fele úgy néz ki, hogy megvalósult, ugyanis az amerikai versenyzőhölgy a Premium Motorsports-tól lehetőséget kapott a visszatérésre a Daytona 500-ra.

részletek

Danica Patrick szponzora már megvan az Indy 500-ra, egy csapattal is tárgyal

A Dreyer & Reinbold Racing várhatóan két autót indít a 2018-as Indy 500-on, az egyiket pedig a tavaly a stock car-versenyzéstől visszavonuló Danica Patrick kaphatná meg.

részletek

Danica Patrick sírva jelentette be visszavonulását – és hogy búcsúként ott lesz a 2018-as Indy 500-on

A világ egyik, ha nem a legnépszerűbb autóversenyző-hölgye rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy utolsó szezonját teljesíti a NASCAR Cup-szériájában, egyúttal azt is, hogy 2011 után még egyszer elindul az Indy 500-on.

részletek

Danica Patrick: Közel a vége?

Könnyen lehet, hogy a világ eddigi legsikeresebb, egyben legismertebb női versenyzője már a belátható jövőben szögre akasztja a sisakját. A 35 esztendős wisconsini az Associated Press-nek adott interjújában ismerte el, hogy maga is úgy érzi, a pályafutása stagnál.

részletek

Danica Patrick prototípusa a hétvégi Budapesti Motor Kiállításon

Ahogy a Harley Davidson Amerika után Európában is kultikus járművé vált, most kezd valami hasonló utat bejárni a kanadai Bombardier első ránézésre elképesztő külsejű és formájú trike-ja a Can-Am Spider.

részletek

A versenyek közt sem pihen kedvenc pilótanőnk

Bár rendszerint nem celebek társaságában múlatja az időt, Danica Patrick hasonlóan aktív életet él, mint Lewis Hamilton, s az is közös bennük, hogy ő is örömmel oszt meg mindent a közösségi médiában.

részletek

Ecclestone nem hiszi, hogy a nők elég jók az F1-hez

Bernie Ecclestone nem biztos benne, hogy a nők képesek F1-es autókat vezetni és szerinte nem vennék őket elég komolyan, - az viszont nem meglepő, hogy más pozíciókra alkalmasak.

részletek