DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 18. kedd
F1

„A nőknek a férfiak ellen kell versenyezniük” – Danica Patrick

Az IndyCar egyetlen női futamgyőztese nem feltétlenül rajong a csak hölgypilóták számára kiírt bajnokságokért: szerinte a legjobbakkal kell megmérkőzni.

Az utóbbi években két széria is indult kizárólag hölgyversenyzők számára: előbb a W Series, amely azonban anyagi gondok miatt idén már el sem indult, majd pedig 2023-ban elindult az F1 Academy, amelyet maga a Formula-1 vett a szárnyai alá. Korunk egyik legsikeresebb női pilótája, az IndyCarban 2008-ban futamot is nyerő Danica Patrick azonban nem feltétlenül rajong ezekért a kezdeményezésekért, szerinte ugyanis a férfiak ellen kell versenyezniük a nőknek, ha a legjobbá akarnak válni

„Azt feltételezitek, hogy ezt szeretném és ez fontos nekem, de nem az” – mondta a Sky Sports műsorában a női F1-es pilóta lehetősége kapcsán Danica Patrick. „Mindig is érdekes volt az álláspontom ezzel kapcsolatban. Ami igazán népszerűvé teszi ezt a sportot, az a nagyszerű versenyzés: lehetne akár a mezőny fele is nő, ha csak követnék az éllovast, azt nem lenne érdekes nézni. Jó versenyzés, és ez az, ami mostanában megvan a Formula-1-ben: Maxot leszámítva nagyjából minden más olyan, mint a pénzfeldobás, hogy ki lesz a második, harmadik, negyedik vagy ötödik az adott hétvégén, és ez teszi ezt igazán vonzóvá.”

noi-versenyzok



„Van egy kis – nem is kritikám, de – véleményem a női sorozatok kapcsán. Rendben vannak, lehetőséget adhatnak valakinek, akinek másképp nem lenne esélye megmutatni, mire képes, de végső soron srácok ellen kell versenyezned. A golfban is láthatjuk, hogy egy nem annyira előre rangsorolt játékos kap az alkalmon, ha valakivel golfozhat, és ez szerintem minden sportra igaz.”

„Ezért láthatjuk azt, hogy a legjobbak a legjobbak ellen akarnak edzeni, mert úgy tudnak javulni. Ha valaki olyan ellen méred össze magad, aki nem a legjobb, akkor az az erőfeszítéseidre, a mentális céljaidra is hatással lesz. Úgyhogy a legkeményebb helyzetek elé kell állítanod magad, méghozzá akár korán is, mert később csak még nehezebb lesz.”

„Igazi tesztekkel meg lehet látni, hogy egy női versenyző elég gyors-e, ez egy jó módja annak, hogy kiderüljön, lehet-e következő lépés. De ezt követően a fiúk ellen kell versenyezniük, szerintem ugyanazokban a szériákban, és olyan embereket kell maguk köré gyűjteniük, akik hisznek bennük” – fogalmazott Danica Patrick.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: