DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Danica Patrick jobban szerepel, mint várta

Nem könnyű az autósport világában a rengeteg férfi között nőként megállni a helyét. A sok rajongó által csak lenézett hölgy azonban az Indy 500 időmérőjén befogta a kétkedők száját.

Danica Patrick pályafutása utolsó indianapolisi 500 mérföldes versenyére készül, amely most vasárnap kerül megrendezésre a híres oválpályán. A „Brickyard” egyik rendszeres résztvevője volt a korábbi években Danica Patrick is, ám a csinos hölgy nem igazán aratott sikereket ezidáig.

A karrierje befejezése előtt álló Patrick az időmérőn nagyon odatette magát, először bejutott a legjobb kilencbe, már ezzel is komoly meghökkenést keltve, majd még a kilencedik helyezésnél is sikerült feljebb tornásznia magát a mindent eldöntő napon.

Danica kisasszony meghökkentő 7. rajthelye után a versenyen sem adná alább


„Ez túlszárnyalja eddig minden várakozásomat, ezek után arra számítok, hogy jól szerepelek a versenyen is. Nem gondoltam volna, hogy amint visszatérek, azonnal a legjobb kilencbe kvalifikálom magam. Meg kell mondjam, a tesztelésen mindössze 208 mérföldes átlagot futottam az első napon, akkor azt gondoltam, nem leszek képes talán még a mezőnybe se bekerülni” – ismerte el az Indycar.com-nak a jelenlegi leggyorsabb indycaros hölgy.

„Természetesen nagyon megkönnyebbültem, lekerül egy nagy teher rólam és úgy érzem, a versenyből még többet is kihozhatok, de egyelőre nehéz megmondani, versenytempóban hol vagyok a többiekhez képest. A NASCAR-ban tett kitérőm után aránylag könnyen visszaszoktam, de még azért tanulgatom, hogy hol vannak a felváltási és leváltási pontok” – tette hozzá a hetedik kockából, tehát a harmadik sor elejéről induló Danica Patrick. Alighanem, saját kedvencünktől függetlenül, őszintén szurkolhatunk Danicának, hogy érjen el minél jobb eredményt így, visszavonulása előtt.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: