Button
Rosberg: Működne az Ocon–Gasly páros, mi is domináltuk a sportot
Pierre Gaslyt választaná az Alpine helyében két korábbi világbajnok is – Jenson Button és Nico Rosberg azonban egyaránt emlékeztetnek rá, a francia honfitársával, Esteban Oconnal nem áll a legnagyobb barátságban.
részletekNorris: A kétkedők nem tudnak semmiről
Többen is kétkedve fogadták Lando Norris döntését, miszerint egészen a 2025-ös szezon végéig marad a McLarennél, a brit szerint azonban ezek az emberek semmit sem tudnak.
részletekLeclerc: Az első győzelem mindig különleges
Az elbaltázott hétvége után mindenkit foglalkoztat az elszúrt stratégia miértje, Button pedig nem hiszi el, amit Leclerc Binottóval kapcsolatban állít. A monacói nem akarja magára terelni a figyelmet.
részletekButton: Hamilton talán arra gondol, a karrierjének vége
A 2009-es világbajnok úgy véli, egykori csapattársa már a visszavonuláson gondolkodik. Mentális sebeket ejt rajta az idei gyengélkedés és a remeklő fiatal csapattárs. De még tudna nyerni.
részletekButton: Max tehetséges, de nem a legjobb
A 2009-es F1-es világbajnok szerint afelől semmi kétség, hogy a Red Bull hollandja istenadta tehetség, akinek a vérében van a versenyzés, de még így is sokat tehet azért, hogy még jobb legyen.
részletekButton szerint Norris hibát követhetett el
Épp a szezon kezdetén hosszabbított a McLarennel a következő négy évre Lando Norris, márpedig a csapat rosszul kezdte a Formula-1 új éráját. Jenson Button szerint a hosszútávú szerződés merész lépés volt pályafutása korai szakaszában.
részletekButton a Mercedest tippeli világbajnoknak
A 2009-es F1-es vb-győztes már alig várja, hogy láthassa Lewis Hamilton és George Russell csatáját az elsőségért. A brit expilóta azt is elmondta, melyik csapatot tartja a sötét lónak.
részletekButton: Beléptem a házamba, és Kimi ott ült a nappalimban
Ma már riporterként közreműködik a száguldó cirkuszban a 2009-es világbajnok Jenson Button, aki egy vicces történetet osztott meg Kimi Raikkönenről. Az esethez természetesen köze van az alkoholnak.
részletekButton: Hamilton folytatja és megnyeri a nyolcadikat
Az egykori csapattárs is állást foglalt a mindenkit foglalkoztató kérdésben. Jenson Button szerint is látjuk a 2022-es mezőnyben a hétszeres világbajnokot, akit továbbra is motivál, hogy az F1 legsikeresebbje legyen.
részletekButton sörözött a vb-címe előtti estén
2009 világbajnoka elárulta, hogy feszült volt az ominózus Brazil Nagydíj előtt, de este megivott egy korsó sört az édesapjával és a helyükre kerültek a dolgok, másnap pedig parádés futammal lett bajnok.
részletekButton: Eljött az idő, hogy a Honda továbblépjen
Jenson Button szerint szégyen, hogy korábbi csapata, a McLaren nem folytatta a Hondával való együttműködést akkoriban. A japán gyártó az elmúlt években fontos sikereket ért el a Red Bull-lal, így mostanra talán már bánják a különválást.
részletekHill: Fordítva sülhet el, ha Russell nekiugrik Hamiltonnak
Az 1996-os világbajnok örül, hogy a tehetséges fiatal brit végre lehetőséget kap a Mercedestől, ám óva inti attól, hogy azonnal rutinos csapattársa torkának ugorjon, akire az egész istálló épül.
részletek