DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel kiváló, túl korán vonul vissza?

A 2020-as motiválatlanság a múlté, Jenson Button és az Aston Martin istálló is kiemelte, mennyire élesen versenyez Vettel az elmúlt hetekben. Túl korai lesz az a visszavonulás a négyszeres bajnoktól?

Remek pontszerző sorozatot tudhat maga mögött Sebastian Vettel. Az idény első két versenyét koronavírus-fertőzés miatt kihagyni kényszerülő német számára borzalmasan kezdődött ez az év, ám az Aston fejlesztései beváltak, miközben a négyszeres világbajnok is egyre inkább ráérez az autóra. Idén összesen már kilenc alkalommal végzett pontszerző helyen.

A versenyzésén pedig kicsit sem érezni kedvetlenséget, a Magnussen elleni előzés utáni ünneplés pedig azt is megmutatta, a német pilóta még mindig nagyon éhes. „Teljesen le vagyok nyűgözve Sebastian teljesítményétől az utóbbi időben. Amennyiben a megfelelő helyen küzdhet a pályán egy olyan technikával, amely úgy vezethető, ahogyan azt ő szereti, még most is egészen kiváló versenyző” – dicsérte Vettelt Jenson Button a Sky Sports F1 adásában.

Vettel kitűnően ráérzett az Aston Martinra, már 38 pontot gyűjtött és élvezi a versenyzést


„A Kevin Magnussen elleni előzése az egyik legjobb manőver volt, amit valaha láttam. Nem csak erre a nagydíjra értve, hanem összességében is. Nagyon bátor vállalás ott kívülről, ilyen nagy sebesség mellett előzésbe fogni. Ha a belső íven haladó pilóta akár egy kis hibát is elkövet, a külső íven előzni próbáló nagysebességű becsapódást szenved el a falban. Csodálatos előzés volt, nem véletlen, hogy a célvonalon áthaladva úgy ünnepelt, mintha győzött volna” – tette hozzá a 2009-es világbajnok.

Vettel csapatának is feltűnt, mennyire éles mostanában a rutinos német ász. „Az autónk végre jól teljesít a versenyeken és látható, hogy Sebastian a lehető legtöbbet ki is hozza belőle. Nem kérdés, hogy Vettelnek teljesen visszatért a motivációja és a versenyzési kedve, élvezi a vezetést. Nyugodt és tényleg remekel. Reméljük, egészen év végéig ugyanezt fogjuk látni az autótól és tőle is” – erősítette meg az Aston Martin mérnöke, Tom McCullough.

Túl korai még Vettel visszavonulása? Visszatérhet még a mezőnybe, ha ennyire jól is tud vezetni?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: