DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Button szerint Norris hibát követhetett el

Épp a szezon kezdetén hosszabbított a McLarennel a következő négy évre Lando Norris, márpedig a csapat rosszul kezdte a Formula-1 új éráját. Jenson Button szerint a hosszútávú szerződés merész lépés volt pályafutása korai szakaszában.

Miután Lando Norris 2021-ben a négy dobogós helyezéssel hatodik lett a világbajnokságban – és a szezon első felében a harmadik pozícióért is harcolt – a Hondával való szakítás után évről évre erősödő McLarennel, jó vásárnak tűnt, hogy az ifjú brit egészen 2025 végéig meghosszabbította a szerződését.

A 2022-es szabályrendszer ugrás volt az ismeretlenbe, a McLaren pedig a tendencia alapján olyan csapatnak tűnt, amely sokat profitálhat a változásokból. Bahreinben azonban kiderült, az MCL36 visszalépés a korábbi évekhez képest, Szaúd-Arábia után a csapat csak 6 ponttal áll a bajnokságban. A költséglimit és motorbefagyasztás mellett – a Mercedes szintén lendületet vesztett – márpedig nehéz lesz visszakapaszkodni az élmezőnybe.



„Ami Landót illeti, meglepő volt, hogy ilyen hosszú távra írt alá szerződést, már a pályafutása elején” – vélekedett Norris honfitársa, Jenson Button a Sky Sportsnak megszólalva. „Mind csapatjátékosok szeretnénk lenni, de sosem lehet tudni, hol áll majd a csapat három év múlva. Ez egy nagy csapás is lehet. Öt év visszavan, és gondolhatja azt, hogy ’na, jól van’. Annyit tehet, hogy elmondja a csapatnak, mik a gondok és megpróbálják megoldani őket.”

Button kerülte, hogy leírja a McLarent, a csapatot, ahol 2009-es világbajnoki címe után hét szezont húzott le. Ennélfogva tudja, Wokingban képesek lehetnek fordítani a helyzeten: „Ez egy nagyszerű csapat, sokszor nyertek bajnoki címet, nagyon tehetséges embereik vannak. A fő, hogy a csapatnak épülnie kell, össze kell tartania és a lehető leghatékonyabban fejlesztenie kell az autót” – mondta az egykori világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: