Button
Button: Hamar feledésbe merültem
2009 világbajnoka szívesen kipróbálna egy mai F1-es autót, viszont úgy érzi, versenyzőként hamar elfelejtették őt az emberek. A visszatérés ötletét hezitálva utasította el a brit.
részletekButton: Vettel ma elképesztően gyors volt, a Mercedes óriási mázlival nyert
A 2009-es világbajnok sajnálja Sebastian Vettelt a kiesés miatt, úgy véli, a négyszeres bajnok Szocsiban ismét nagyon versenyképes volt, a Mercedes ajándékba kapta a mai győzelmet.
részletekButtonnal indul a DTM-ben a Honda
„Breaking” – kezdi ilyen felütéssel üzenetét Jenson Button a közösségi oldalán. A 2009-es F1-es világbajnok maga jelentette be, hogy ott lesz a DTM hockenheimi szezonzárójának mezőnyében, ám Super GT-pilótaként.
részletekVerstappen: Hamiltonnak sosem kell csapaton belül küzdenie
Max Verstappen úgy véli, Lewis Hamilton kivételes helyzetben van, mert az utóbbi jó pár évben nem kellett félnie attól, hogy csapaton belüli vezető szerepére bárki is veszélyes lehet. Nagy előny.
részletekRasszizmust érez Hamilton körül a korábbi futballsztár
A közönség a hazai hős győzelmét ünnepelte Silverstone-ban, de voltak, akik helyette a világbajnok brit voltát kérdőjelezték meg. A vitába még a visszavonult labdarúgó, Rio Ferdinand is beszállt.
részletekButton: Hamilton 10 vb-címet is nyerhet, ha nem megy a Ferrarihoz
Jenson Button úgy gondolja, korábbi csapattársa komoly hibát követne el, ha valóban a Ferrarihoz szerződne. Győztes istálló vezérpilótája, ahol akár tíz világbajnoki címet is gyűjthetne.
részletekHamilton: A Honda győzelme mutatja, nem mindig a motor a hibás
Lewis Hamilton is boldog, a japán gyártó újra képes volt versenyt nyerni. Ugyanakkor rámutatott, a korábbi szenvedés sem feltétlenül csak a Hondán múlott, a McLaren is hibás lehetett.
részletekButton: Teljesen elveszik tőlünk a csatákat
A 2009-es világbajnok egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy Sebastian Vettelt megbüntették Kanadában, odaajándékozva ezzel a győzelmet Lewis Hamiltonnak. Szerinte nem érdemelte meg.
részletekButton szerint lesznek még itt izgalmak
A 2009-es világbajnok szerint Az F1-ben hiába áll idén is a Mercedesnek a zászló, a versenynaptárban most olyan pályák következnek, amelyek könnyedén megkavarhatják a világbajnokság állását.
részletekÚjabb legendás pályán döntött csúcsot a Civic, most Buttonnal
A Type R Challenge keretében gyári Honda-pilóták – mint Tiago Monteiro vagy Jenson Button – hódítják meg ismert helyszínek pályacsúcsát. Ezúttal Button következett, aki a bathursti Mount Panorama elsőkerekes rekordját írta újra.
részletekF1-Archív: Rossi közel a Ferrari-szerződéshez
Villeneuve-öt frusztrálja a hátrahagyott BAR sikere, a csapatok szívesen használnának Avon gumikat 2011-től, Webber pedig nyíltan kritizálja csapattársát, Heidfeldet. Erről írtak az előző években április 29-én.
részletekSzépen gömbölyödik Button menyasszonya
A 2009-es F1-es világbajnok kedvese, Brittny Ward várandósan is lelkesen használja a közösségi oldalakat, így nyomon követhetjük terhességét is.
részletek