DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Túraautó

Buttonnal indul a DTM-ben a Honda

„Breaking” – kezdi ilyen felütéssel üzenetét Jenson Button a közösségi oldalán. A 2009-es F1-es világbajnok maga jelentette be, hogy ott lesz a DTM hockenheimi szezonzárójának mezőnyében, ám Super GT-pilótaként.

69689857_741534672935841_3380483532982618115_n



A 39 éves brit versenyző is részese lesz a két regionális, a terjeszkedés jegyében most összefonódni próbáló túraautós sorozat, a DTM és a Super GT első közösülésének, a japán szériában szereplő Honda ugyanis bejelentette, hogy Buttonnal áll ki a Német Túraautó-bajnokság szezonzárójára, ahova a Honda mellett a Nissan és a Lexus is meghívást kapott.

A két széria már kitűzte első valódi közös versenyét, amit idén november 24-én Fujiban tartanak majd, és a technikailag egymáshoz igen közel álló (egyaránt a Class One szabályrendszerre épülő) autók mellett már a közös sportszabályzatban is megállapodtak. A fuji hétvége előtt azonban október 5-6-án Hockenheimben még egy főpróbát tartanak, hiszen a DTM menetrend szerinti szezonzáró hétvégéjén részt vesz a Super GT három gyártójának egy-egy autója is. A Honda választása Buttonra esett, aki F1-es éveiből nemcsak jól ismeri a német pályát, de emellett a Super GT-ben is az élmenők egyikének számít, hiszen tavaly autóján Naoki Yamamotóval osztozva megszerezték a bajnoki címet. A DTM-ben nincs futamközi pilótacsere, így Button egyedül készül a kihívásra.

68690161_376401916591454_7533302457099215227_n

„Versenyzői karrierem során az élvonalbeli autósport számos különféle formáját is nagy csodálattal figyeltem, és az F1 utáni tervem mindig is az volt, hogy különböző kategóriákban keressek új kihívásokat” – írja Button. „Örömmel újságolhatom, hogy a Honda és a DTM által egy újabb nagy lehetőséget kaptam, hiszen részt vehetek a DTM idei utolsó két versenyén Hockenheimben a Team Kunimitsu Honda NSX-ével. A Nissan és a Lexus szintén jelen lesz egy autóval a Super GT-ből, ezáltal tovább emelve a már most is rendkívül kiélezett bajnokság színvonalát. Már alig várom, hogy elsőkézből megtapasztalhassam mindezt.”

A Honda mellett a másik két gyártó is megnevezte pilótáját, aki kiruccanhat a DTM-be. A Lexust az új-zélandi Nick Cassidy, a Nissant pedig a japán Tsugio Matsuda képviseli majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: