Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 15. vasárnap
F1

Button: Teljesen elveszik tőlünk a csatákat

A 2009-es világbajnok egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy Sebastian Vettelt megbüntették Kanadában, odaajándékozva ezzel a győzelmet Lewis Hamiltonnak. Szerinte nem érdemelte meg.

Jenson Button tizenhét éven át volt tagja a Formula-1-es mezőnynek és ezen idő alatt rengeteg mindent megélt a pályán és azon kívül is. Szerinte nagyon nagy kár, hogy a versenybíróság a büntetés mellett döntött, mivel nem érdemelte volna meg a német, hogy elvegyék tőle a győzelmet, minden néző keserű szájízzel állt fel a futam után, nem szabadott volna beleszólni.

Maga a négyszeres világbajnok Ferrari-pilóta is látványosan kifejezte egyet nem értését a plusz öt másodperc miatt, de nyilatkozatában megvédte Lewis Hamiltont, akit a közönség kifújolt a díjátadó ceremónián. Brit honfitársa, az utóbbi időben a Sky Sports F1 szakértőjeként dolgozó Jenson Button is inkább Vettel pártján van az ügyben.

Button nem érzi jogosnak Vettel büntetését

„Nagyon szomorú és csalódást keltő, amikor végre igazi harcot láthatunk a pályán két nagyszerű, többszörös világbajnok pilóta között, aztán egyszer csak jönnek a stewardok és elveszik tőlünk, nézőktől ezt a küzdelmet. Ezért nagy kár, számomra ez az eset része a versenyzésnek, de semmi több” – nyilatkozta Button.

„Igen, Sebastian elkövetett egy hibát, de vegyük már észre, hogy 160 km/óra feletti tempónál nem lehet csak úgy megállítani az autót és a pályán kívül maradni. Volt egy apró megingása, majd ahogy csak tudott, visszajött, személy szerint úgy gondolom, nem érdemelt volna büntetést. Nem hiszem, hogy megérdemelte. De a versenybírók mégis úgy határoztak, hogy adnak neki.”

„Seb sem akart nekiütközni Lewisnak, ráadásul a dobogón sem volt jó látni Lewist, mivel látszott, hogy nyerni akar, de nem ilyen körülmények között. Tény, hogy pusztítóan jó versenyt vívott és hibára késztette Vettelt, de a pályán nem tudta megelőzni, ahogy annak lennie kellett volna. Kár, hogy így ért véget a küzdelem, egy ilyen remek verseny után mindenki rossz szájízzel távozhatott” – mutatott rá Button.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?