BritNagydíj
Hamilton: Ez az álmom, előttetek nyerni!
Drámai és kiélezett versenyt hozott a Brit Nagydíj, melyet a hazai hős diadalát hozta. Hamiltont sem büntetés, sem csapattárs, sem Leclerc nem állíthatta meg, hogy nyolcadszor is diadalmaskodjon.
részletekLeclerc: 200 %-ot nyújtottam, de ez sem volt elég
Mindössze két és fél kör választotta el Charles Leclerc-t idei első győzelmétől, azonban a ferraris tisztában van vele, hogy nem lehet oka szomorkodni a második hely miatt, ráadásul ő mindent megtett.
részletekVerstappennel ütközött, de Hamilton így is nyert
A két vb-aspiráns incidensével indult az F1-es Brit Nagydíj, amelyet a büntetéssel együtt is a Leclerc-t lehajrázó mercedeses nyert meg, lecsökkentve a kórházba szállított Red Bull-ossal szembeni hátrányát.
részletekA Brit Nagydíj körről körre
A szezon tizedik futamát Silverstone-ban rendezik a sprinttel felforgatott történelmi hétvége vasárnapján. Max Verstappen és Lewis Hamilton már az első körben összeakadt, piros zászló után folytatódik a verseny.
részletekBrit Nagydíj – A rajtrács
A pole-ból és a mezőny végéről is egy Red Bull fog startolni Silverstone-ban az első F1-es sprintkvalifikáció után, de egy büntetés is alakította a rajtsorrendet a szezon tizedik nagydíján.
részletekWolff: Túl random a sprintkvalifikáció
Felemás érzésekkel értékelte az F1 újítását a Mercedes csapatvezetője a Brit Nagydíjon: érdekes módon épp a nagy rivális Red Bull pórul járt pilótájának sorsát hozta fel ellenérvként.
részletekLeclerc a dobogót veszi célba
A küzdelmes tripla versenyhétvége után úgy tűnik, a Ferrari kezd valamelyest magára találni, legalábbis Charles Leclerc biztosan, akinek eddig jól alakult a hétvégéje. Ki is tűzte a következő célt.
részletekElégedett a sprinttel az F1, de lehetnek változások
Pozitívan értékelte a Formula.hu jelenlétében tartott sajtóbeszélgetésen az első sprintkvalifikációt Ross Brawn, az F1 sportigazgatója, de elmondta: alakíthatnak még a formátumon, még ha nem is idén.
részletekRajthelybüntetéssel sújtották Russellt
Nem úszta meg a sprint első körében Sainzcal történt koccanását a Williams pilótája, aki így mégsem rajtolhat a top 10-ből az F1-es Brit Nagydíjon. A többi vizsgált versenyző figyelmeztetést kapott.
részletekAlonso: Jó lett, maradhat
Szombaton – nevéhez hűen – gyorsan le is bonyolították az F1 első sprintversenyét, és legalább ilyen sebességgel változott meg sok ellenérzés is. Néhány résztvevő is visszaszívta korábbi gondolatait.
részletekAttól félt Verstappen, hogy nem fog fogni a fék
A rajtrácson lángnyelvek csaptak fel Max Verstappen autójából: a 3-as kanyarban, az első féktávon a holland számolt vele, hogy talán be sem tud fordulni. A sprintfutamot indulásnál elveszítő Lewis Hamilton arról beszél, romlottak a Mercedes rajtjai.
részletekPerez máris változtatna a sprintversenyen
Ha egy embert kellene megnevezni, aki a legrosszabbul járt az új sprintkvalifikációs formátummal az Sergio Perez, aki kicsúszása után kénytelen az utolsó helyről rajtolni holnap.
részletek