BelgaNagydíj
Az első ötben akar maradni a futamon Russell
A spái kvalifikáció hőse tudja, gyorsabb autók vannak körülötte, ám minimum a pontszerzés, de inkább a top 5 a célja. Élete legjobb időmérője volt a mostani – de azt óvatosan elhárította, hogy az F1-történelem egyik nagy pillanatának nevezze bravúrját.
részletekVerstappen: Egy tiszta első kört holnap!
Az utolsó pillanatban halászta el George Russell elől a pole-pozíciót, Max Verstappen azonban így is visszafogott, sőt, inkább még elégedetlen is kicsit az időmérőjével.
részletekHamilton: Több is lehetett volna ebben
Nem volt egyszerű napja a hétszeres világbajnoknak sem, aki ezúttal a második sort tudta megszerezni a vasárnapi futamra. A brit pilóta nem elégedett a harmadik hellyel, de igyekszik pozitív maradni.
részletekRussell: Nem volt veszítenivalónk
A hungaroringi után újabb fantasztikus teljesítmény könyvelhet el George Russell: hajszál híján nem lett meg élete első pole-pozíciója. A versenyen már nem hagyná magát.
részletekVerstappen a pole-ban, Russell második a spái esőben
Csaknem két órára nyúlt a Belga Nagydíj időmérője: a Q1-et és Q2-t megnyerő Lando Norris csúnya balesetet szenvedett, a Q3 végén pedig George Russell tett csodát.
részletekIlyen volt a Belga Nagydíj időmérője
Kövessétek velünk az időmérő eseményeit! A pálya állapota szinte változatlan, de vajon az élen is ugyanez lesz a helyzet? Eddig 2-1 a Red Bullnak, lássuk, mit hoz az időmérő.
részletekVerstappen a leggyorsabb az időmérő előtt
Végig nedves pályán zajlott a kvalifikáció előtti utolsó edzés, melyet végül Max Verstappen nyert meg a csapattársa Sergio Perez és a címvédő Lewis Hamilton előtt.
részletekIlyen volt a Belga Nagydíj harmadik edzése
Tartsatok velünk a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, mely az utolsó gyakorlási lehetőség az időmérő előtt. Amennyiben a körülmények is úgy akarják, a várt eső ugyanis megérkezett.
részletekAlonso: 100%, hogy élvezetes lesz!
Fernando Alonso három év után először ült autóba Spában, de még mindig ugyanúgy tetszik neki a pálya. Ez a pénteki teljesítményén is látszott, jó napot zárt ő és az Alpine.
részletekRejtély Leclerc számára, miért ment a falnak
A második szabadedzés két piros zászlójából az egyik Charles Leclerc miatt lendült meg, aki gyorskörén nem nagy erővel, de a falba csapódott. Még maga a monacói sem érti az autója viselkedését.
részletekNorrist „sokkolta” a sebesség
Pozitívan nyilatkozott Lando Norris a nyári szünet utáni első munkanap végén. Bár még neki és a csapatnak is össze kell kapnia magát, ő csak örül, hogy végre dolgozhat.
részletekRicciardo szoros csatára számít a Ferrarival
Gyermeki örömmel szállt újra Formula-1-es autóba Daniel Ricciardo, aki elmondta, amellett, hogy esőre számít a hétvége hátralévő részében, úgy véli, rendkívül szoros lesz a mezőny Belgiumban.
részletek