Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. október 1. szombat
F1

Verstappen leiskolázta a mezőnyt Spában

Már féltávnál kettős Red Bull-vezetést láthattunk a Belga Nagydíjon, Max Verstappennek még húsz körre sem volt szüksége, hogy máris az élre álljon a 14. helyről rajtolva. Perez a második, Sainz a harmadik.

Összesen nyolc versenyző kapott rajtbüntetést a Belga Nagydíj előtt, így igazán izgalmas versenyre volt kilátás Spa-Francorchamps-ban, hiszen többek közt Max Verstappen és Charles Leclerc is a mezőny második feléből vághatott neki a versenynek. A hétvége egyik legfontosabb híre nem sokkal a rajt előtt érkezett meg, melyben bejelentették, hogy 2023-ban is lesz verseny Belgiumban.

A pole-pozíciót Carlos Sainz örökölte meg Max Verstappentől, mellőle pedig Sergio Perez rajtolhatott. A piros lámpák kialvását követően Sainz könnyedén megtartotta az első helyet, Perez azonban borzalmasan rajtolt, és Alonso, valamint a két Mercedes is elment mellette. A Kemmel egyenes után Hamilton és Alonso csaptak össze, azonban összeértek és a Mercedes a levegőbe repült, aminek következtében Hamilton ugyan még megtett egy fél kört, de végül kénytelen volt feladni a versenyt, Perez pedig kihasználta a lehetőséget és visszajött a második pozícióba.



Egy körrel később Latifi ugyanott csúszott ki, és magával vitte a születésnapos Bottast. A finn a kavicságyban ragadt és Hamilton is leparkolt a pálya szélén, így pályára hajtott a biztonsági autó, ami alatt Leclerc-ék kijöttek egy biztonsági kerékcserére, és közepesekre váltottak a lágyakról, mivel beszorult egy sisakfólia a jobb első fékhez. Eközben Verstappen már a nyolcadik helyen állt.

Az ötödik körben újraindult a verseny, az élen pedig nem történt változás, Verstappennek azonban két körre volt szüksége, hogy feljöjjön a negyedik helyre, Sainz, Perez és Russell mögé, egy körrel később pedig már a Mercedest is maga mögé utasította. Eközben Leclerc sem tétlenkedett, aki nem várt kerékcseréjét követően a 17. helyről eredt a mezőny után, néhány kör múlva pedig már a 10. pozícióban autózott.

A 12. körben a lágyakon rajtoló Sainz kiállt friss közepes abroncsokért, Max Verstappen pedig megelőzte csapattársát, ezzel átvéve a vezetést. Két körrel később Perez is a bokszba hajtott, miközben Verstappen még mindig nyúzta a lágy gumikat. A 15. kör végén jött be a közepesekért a vb-éllovas, aki a második helyre jött vissza, Sainz mögé és Perez elé.

Még a verseny féltávjánál sem tartottunk, amikor a holland megelőzte a DRS segítségével a Ferrarit, ezzel már valójában megszerezve a vezetést a Belga Nagydíjon, néhány körrel később pedig már Perez is kikerülte Sainzt az egyenesben. A Ferrari gumimenedzselésből megbukott a futamon, ugyanis a 26. körben már mindkét autójukon másodjára cseréltek kerekeket, majd erre reagálva Perez is kemény abroncsokra váltott két kör elteltével.

Verstappen egy kiállással lehozta a futam hátralévő részét, miközben a középmezőnyben izgalmas csatáknak lehettünk szemtanúi. Ocon és Gasly például Hakkinen Schumacher elleni legendás előzését idézték fel, miközben két oldalról kerülték ki Sebastian Vettelt, Albon pedig tűpontos versenyzést bemutatva tartotta maga mögött a fél mezőnyt, ezzel pedig megcsípett egy pontot az egyenesben szélvészgyors Williamsszel. A leggyorsabb körért járó pluszpontot is Max Verstappen szerezte meg.

FRISSÍTÉS: Rögtön a verseny végén jött az információ, hogy az utolsó előtti körben kereket cserélő és a bónuszpontra ráhajtó Leclerc - akinek nem is sikerült megfutnia a leggyorsabb kört - túl gyorsan hajtott a bokszutcában, ami miatt egy öt másodperces büntetést kap, így csak Alonso mögött, a hatodik helyen végzett a monacói.

A Belga Nagydíj végeredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: