DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Albon optimista volt, de meglepte a hatodik hely

Alex Albon három rajtpozíciót nyert Spában az irreálisan nagy számú rajtbüntetések miatt. A brit-thai versenyző vasárnap a hatodik rajthelyről indulhat a Williamsszel, így elégedetten zárta a napot.

Alexander Albon egyike azoknak, akiknek kapóra jöttek a spái rajtbüntetések, ugyanis hiába csak a kilencedik rajtpozíciót szerezte meg a kvalifikáción, a vasárnapi versenyen a hatodik helyről rajtolhat.

„Nagyon boldogok vagyunk a hatodik hely miatt. Optimistábban indultunk neki ennek a hétvégének, mint általában. Az alacsony leszorítóererőt igénylő pályák általában jobban fekszenek nekünk, és ha a csillagok is úgy állnak, ki tudjuk hozni a maximumot az autóból” – fogalmazott Albon.



„Bár kicsit küszködtünk a harmadik szabadedzésen, eszközöltünk néhány változtatást, amelyek segítettek az autón. Nagy megdöbbenés volt, amikor megtuduk a Q3 végén, hogy a hatodik hely a miénk. Nagyon boldogok vagyunk!” – tette hozzá.

„Meg kell csinálnunk holnap! Ez nem Monaco, ahol könnyebb magunk mögött tartani a többieket, de bármi lehet, kíváncsian várom!” – zárta gondolatait a Williams pilótája.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: