DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Több gárdánál is hatalmas verést kap a csapattárs

A korábbi években láthattunk semmire megnyert időmérős párharcokat is csapaton belül, idén azonban ennyire senkit nem nulláznak le. Ricciardo a legnagyobb meglepetés negatív értelemben.

A legegyértelműbb erőviszonyok a McLarennél találhatók, Lando Norris ugyanis látványosan legyőzi a kvalifikációkon Daniel Ricciardót, ahogyan Alexander Albon is 12-2 arányban bizonyul jobbnak eddig az idén nagyon alulteljesítő Nicholas Latifivel szemben.

Nem lehet büszke időmérős eredményeire Sergio Perez sem, akit Max Verstappen döngöl a földbe, ahogy Mick Schumachernek is össze kellene kapnia magát, mert szintén 11-3 arányban áll vesztésre Kevin Magnussennel szemben. Vettel stabilan Lance Stroll előtt jár, bár Belgiumban éppen a kanadai bizonyult jobbnak.

Akik úgy gondolták, Russell akár túl rágós falat is lehet Hamilton számára, jól gondolták


Nagyon szoros az Alonso-Ocon párharc is, a kétszeres bajnok spanyol 8-6-ra áll a fiatal franciával szemben, az egyetlen meccsnull pedig éppen a Mercedesnél található, ahol Lewis Hamilton és George Russell egyelőre eldönthetetlen meccset vívnak, 7-7 az állás.

Az időmérős párharcok jelenlegi helyzete a Belga Nagydíj időmérő edzése után:

Red Bull Racing: Verstappen/Perez 11-3
Ferrari: Leclerc/Sainz 10-4
Mercedes: Hamilton/Russell 7-7
McLaren: Norris/Ricciardo 12-2
Alpine: Alonso/Ocon 8-6

AlphaTauri: Gasly/Tsunoda: 9-5
Aston Martin: Vettel/Stroll 8-4
Alfa Romeo: Bottas/Zhou 10-4
Haas F1: Magnussen/Schumacher 11-3
Williams: Albon/Latifi 12-2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: