DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 11. szombat

Barcelona

Így zajlott a téli teszt második napja

A második tesztnappal zajlik tovább a felkészülés a 2020-as szezonra Spanyolországban. 9 és 18 körül folyamatosan frissül szöveges-képes közvetítésünk.

részletek

Így magyarázza Leclerc a Ferrari harmatos kezdését

Szándékos volt a csapat részéről a látványtalan első tesztnap. A múltkori leckéből tanulva az olaszok ezúttal nem a köridőre, hanem saját magukra összpontosítanak Barcelonában – mondta el a monacói, akit álmából vertek fel a hírrel, hogy be kell ugrani Vettel helyére.

részletek

Mercedes 1-2 már az első tesztnapon

Bámulatos megbízhatóság jellemezte a barcelonai gyakorlás szerdai felvonását: majdnem minden csapat 100 körig jutott. A Ferrari a szokásostól eltérően látványtalanul kezdett Barcelonában.

részletek

Ők kezdik a munkát: A szerdai tesztfelállás

Szerda reggel kilenc órakor kezdetét veszi a 2020-as F1-es tesztidőszak, nézzük, hogy melyik autóban kit kereshetünk az első nap folyamán - több csapatnál váltanak majd az ebédszünetben.

részletek

A tesztelés csak egymás átveréséről szól?

A Formula-1-es csapatok téli tesztelése után a legtöbb szakértő tizedre pontosan igyekszik megállapítani az erősorrendet… ami aztán az évad kezdetén általában csak nyomokban hasonlít a valósághoz.

részletek

Élőben nézhetjük a téli F1-es teszteket

Az első futamig sem kell várnunk arra, hogy élő F1-es közvetítést láthassunk, a két hét múlva kezdődő barcelonai tesztelés ugyanis már erre is lehetőséget ad - komoly programmal készül a sportág.

részletek

Visszatérhet Jerezbe a Spanyol Nagydíj!

1997-ben tartották az utolsó F1-es futamot Jerezben. Az akkor Európai Nagydíj név alatt rendezett versenyt Mika Hakkinen nyerte meg, most azonban visszatérhet Dél-Spanyolországba a mezőny.

részletek

Minden csapat egy képen év elején? Nem!

A 2010-es évet egy ikonikus fotóval indította a Formula-1, amin az összes csapat autója és pilótái egy képen láthatók. Tíz év eltelt és az istállók többsége hallani sem akar ugyanilyenről. De miért?

részletek

A Ferrari a Mercedes tavalyi trükkjével élhet a teszten

Olasz sajtóértesülések szerint a Ferrari idén azt az utat fogja járni a barcelonai téli teszteken, amit tavaly a Mercedes is választott. Nem fogják felfedni a titkaikat már az első héten.

részletek

Hivatalos: A naptárban marad a Spanyol Nagydíj

Bejelentést tett Chase Carey kedden, meghosszabbították Barcelona szerződését, egyelőre 2020-ra. Már csak két nagydíj sorsa bizonytalan, valószínű a 22 futamos szezon.

részletek

A CUPRA és az FC Barcelona egyesíti erőit

A CUPRA globális szövetséget kötött az FC Barcelonával, hogy annak exkluzív hivatalos autóipari és mobilitási partnerévé váljon. Ez a hagyományos partnerségen túlmutató megállapodás három stratégiai pillérre épül.

részletek

Marquez kiütötte a mezőnyt, Lorenzo a riválisokat

Miután a Ducatitól átigazoló csapattárs kiütötte Andrea Dovizosót, Valentino Rossit és Maverick Vinalest is, Marquez ellenfél nélkül könnyed győzelmet aratott Barcelonában. Fabio Quartararo élete első MotoGP-s dobogóját szerezte meg.

részletek