Baku
Főnöke aggódott Tsunoda remek tempója miatt
Az AlphaTauri csapatvezetője, Franz Tost szerint a japán újonc fantasztikus munkát végzett Bakuban – sőt, olyannyira gyors volt, hogy amiatt aggódott, nehogy balesetet szenvedjen a futamon.
részletekA Mercedes magát is felelősnek érzi Hamilton hibájáért
A vb-címvédő F1-es istálló technikai igazgatója, Mike Elliott elmagyarázta, hogyan is működik a hétszeres világbajnok pilóta által a bakui újraindításnál véletlenül aktivált „brake magic”.
részletekHorner: Checo pontosan azt hozza, amit kerestünk
Nem győzte dicsérni mexikói pilótáját a bakui győzelme után a Red Bull F1-es csapatfőnöke: elmondása szerint pontosan ez az, amit Max Verstappen csapattársától várnak.
részletekRicciardo a fejlődése felgyorsulását várja
Elfogadja a bakui pontszerző eredményt a McLaren ausztrálja, aki abban bízik, hogy a következő tripla hétvége sűrű menetrendje okán nagyobb ütemben folytathatja az autó kiismerését.
részletekFerrari: Jobbra számítottunk az időmérő után
Monaco után Bakuban is pole-t szerzett a Scuderia, ehhez képest vasárnap a két vb-aspiráns betlije ellenére is lemaradtak a dobogóról – Mattia Binotto csapatfőnök csalódott, de egyúttal bizakodó is.
részletekVerstappen: Két tizeddel gyorsabb lennék Lewisnál azonos autóban
A holland pilóta úgy véli, egyforma autót vezetve is jobb köridőre lenne képes, mint a hétszeres F1-es világbajnok. A Red Bull-os vb-éllovas szerint a normál pályákon visszavághat a Mercedes.
részletekSchumacher: Mazepin már életveszélyes
Ralf Schumacher bepöccent a Haas-Ferrari orosz pilótájára újabb, rendkívül veszélyesnek tűnő manővere miatt, amikor a befutó előtti métereken majdnem a falra kente csapattársát.
részletekPodcast: Megkoronázták Baku királyát
I. Sergio király elfoglalta Baku trónját: a pálya egyik legnagyobb tudora nyerte a drámákkal tarkított Azerbajdzsáni Nagydíjat, amelyet a Formula Podcast stábja is górcső alá vett.
részletekWolff: Elfogadhatatlan a teljesítményünk
A Mercedes csapatfőnöke úgy fogalmazott: eddig ez a legkeményebb időszak a sokszoros világbajnok alakulat számára, hiszen Monaco után Bakuban is jórészt csak küszködtek.
részletekLeclerc: Miért tartott ennyi ideig a biztonsági autó beküldése?
A Ferrari monacóija pilótája néhány versenytársával együtt nem értette, miért telt hosszú másodpercekbe, mire Max Verstappen defektje és balesete után a pályára küldték a safety cart.
részletekLeclerc egy faág miatt bukta a vezetést
Mármint Hamilton előzése konkrétan annak volt köszönhető, de a monacói elmondása szerint egyébként is gyorsabb volt náluk a Mercedes és a Red Bull az Azerbajdzsáni Nagydíjon.
részletekWolff: Nem csak a futam vége volt frusztráló
A Mercedes csapatfőnöke elmondta: ő és Lewis Hamilton is össze van törve a bakui nullázás után – ám ennél sokkal aggasztóbb, hogy az egész azeri hétvégén nem igazán volt meg a tempójuk.
részletek