DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Norris: Ezzel az autóval kellett volna kezdenünk a szezont

Bakuban végre debütál a McLaren várva várt fejlesztési csomagja, amely jelentős csúszással kerül fel az autóra. Lando Norris optimistán várja a hétvégét.

Három hét szünetet követően hétvégén Azerbajdzsánban randevúzik újra az F1 mezőnye, Bakuba pedig gyakorlatilag az összes csapat kisebb-nagyobb újításokkal érkezik, annak ellenére, hogy a megújult sprintformátum, valamint a szűk utcai pálya miatt közel sem az azeri főváros a legoptimálisabb helyszín az új alkatrészek kipróbálására. A legnagyobb érdeklődés a szezont gyengén kezdő McLarent övezi, a wokingiak ugyanis a hétvégén vetik be idei fejlesztési programjuk első lépcsőjét, amivel a középmezőny elejét célozzák meg Andrea Stelláék.

A téma természetesen a csütörtöki médianapon is megkerülhetetlen volt a McLaren-versenyzők esetében: Lando Norris visszafogott optimizmussal készül a hétvégére, igaz, tett egy apró szemrehányást is csapata irányába. „Nem szeretnék nagyon előreszaladni, de Ausztrália határozottan egy jobb hétvégét tartogatott számunkra, és egy kicsit jobban mentek a dolgaink, azok után, hogy az első két versenyen szerencsénk sem volt, ami valamivel még rosszabb fényben tüntette fel a helyzetünket” – magyarázta a brit pilóta a Formula.hu jelenlétében. A McLaren Melbourne-ben dupla pontszerzést ünnepelhetett, aminek köszönhetően az ötödik helyre ugrottak előre a konstuktőri bajnokságban, Norris szerint azonban a jövőben jobban kell fejleszteniük a riválisoknál, ha szeretnének versenyben maradni, vagy még előrébb lépni. 



„Már a szezon korai szakaszában egyértelművé tettük, hogy ezzel az autóval kellett volna kezdenünk az évadot. A többi csapat is rengeteg újítással érkezik, tehát a mi dolgunk az, hogy nagyobb módosításokkal álljunk elő náluk, hogy utolérhessük őket. Ez még csak a kiindulópont, amivel meg kellett volna kezdenünk a szezont. Még ki kell ismernünk a csomagot, ami egy jobb alapot jelent, több fejlődési lehetőséggel. Ez csupán egy kisebb lépéssel visz minket előrébb, de a többiek ennél is valamivel kisebb lépést tesznek a hétvégén. Izgatott vagyok, a csapat pedig jó munkát végzett az alkatrészek elkészítésével, de ezzel még nem hozzuk ki a maximumot az autóból” – zárta gondolatait a McLaren versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: