AlphaTauri
Durvának tartja de Vries kirúgását Sebastian Vettel
A négyszeres világbajnok szerint szomorú, ami a hollanddal történt, és bízik benne, hogy a szurkolók nem az idei 10 verseny alapján ítélik majd meg őt.
részletekSem az Astonhoz, sem máshova nem vágyik Tsunoda
Letette a hűségesküt a Red Bull családja mellett a japán. Jól érzi magát az AlphaTaurinál, de célzott rá, hogy bízik benne, a nagycsapattól lehetőséget kap.
részletekÉvközi kirúgás: A Red Bull sokszor megtette
Hosszú a sora azoknak a versenyzőknek, akiknek idő előtt köszönték meg a munkát a Red Bull valamelyik csapatánál – hozzájuk csatlakozott most De Vries.
részletekLemaradt az AlphaTauriról, rámegy a bajnoki címre
Az AlphaTauri Ricciardót választotta a kirúgott De Vries helyére, de az ülésről lemaradó fiatal tehetség sem csalódott: 2024-ben viszont debütálni akar.
részletekTost a pilótaprogramról és a visszavonulásról
Közel két évtizedes csapatvezetői tapasztalat, számos kinevelt toppilóta: ő Franz Tost, aki az alakulat kezdetéről, a pilóták kineveléséről és a visszavonulásáról is nyilatkozott.
részletekDe Vries mellé álltak a versenyzőtársak
Az AlphaTauritól tegnap kirúgott holland F1-es pilótát jó néhány versenyzőtárs védelmébe vette: igazságtalannak érzik, amit a Red Bull tett vele.
részletekA Red Bull megmagyarázta, hogy miért rúgta ki De Vriest
Egyszerűen lassú volt a holland, és nem láttak rajta semmilyen fejlődést, így nem volt értelme várni, cselekedni kellett. Ricciardo viszont gyors.
részletekMiért került nehéz helyzetbe Daniel Ricciardo?
Nem készülhet könnyed diadalmenetre az F1-be visszatérő ausztrál: az AlphaTauri nem az az autó, amely alkalmas egy pilóta önbizalmának visszaépítésére.
részletekRicciardo jön, De Vries megy: miért csinálja ezt a Red Bull, aggódhat-e Perez?
Érdemes végiggondolni néhány aspektust a Red Bull újabb évközi pilótacseréje kapcsán: miért történik mindez, mi vezetett idáig, és mi következhet ebből?
részletekHivatalos: A Magyar Nagydíjon visszatér az F1-be Daniel Ricciardo
Fél évig tartott a kapcsolat, Nyck de Vriest kiteszi a második számú F1-es csapatából a cég. Daniel Ricciardo újra ülést kap.
részletekSajtó: Nyck de Vriest kitette az AlphaTauri
Egyelőre megszakadhat a holland pilóta F1-es karrierje: sajtóértesülés szerint a Magyar Nagydíjon már nem ő ül az autóban.
részletekRicciardo az AlphaTauriban? A Red Bull nem tagad
Perez helye nincs veszélyben, Ricciardo viszont befutó lehet az AlphaTaurinál, Albont pedig „sajnos” nem viheti haza a Red Bull.
részletek