Alonso
Alonso kórházban egy biciklis baleset után
A Formula-1-es visszatérésre készülő Fernando Alonso Svájcban szenvedett balesetet, aminek tényét csapata, az Alpine is megerősítette. A 39 éves spanyol versenyzőt kórházba vitték.
részletekHamilton toronymagasan a fizetési lista élén
Egyes források szerint a hétszeres F1-es világbajnok dupláját keresi a rangsorban második helyen álló Max Verstappennek, míg a mezőny végén az Alpha Tauri japán újoncát láthatjuk.
részletekAlonso: Tudtuk, hogy nem Vettel lesz a megmentő
A spanyol szerint az elmúlt években bebizonyosodott, hogy nem a német, hanem Charles Leclerc jelenti a Ferrari jövőjét. Emlékeztetett rá, hogy a második helyezetteket elfelejtik – ahogy őt is.
részletekAlonso: Hamilton többel tartozik a Mercedesnek
A spanyol szerint nincs dominancia győztes autó nélkül, erre George Russell példája is rámutatott - ez történt Sebastian Vettellel a Red Bullnál és ez történt vele is anno a Renault színeiben.
részletekEzért hagyta ott két éve az F1-et Alonso
2018 végén egyszer már elköszönt a száguldó cirkusztól a kétszeres világbajnok, aki akkoriban nem érezte vonzónak az F1-et. Azt is elmondta, hogyan érzi magát a visszatérését megelőzően.
részletekAlonso: Hogy én vagy Hamilton? 109-109!
Fernando Alonso felidézte a 2007-es szezonról meglévő emlékeit, hogy kiderítse, ő-e a jobb pilóta vagy Lewis Hamilton. Nehéz összehasonlítani más korokban versenyzőket és a szerencse is fontos.
részletekButton alázatos és erős Alonsóra számít
A 2009-es F1-es világbajnok szerint Fernando Alonso keményen edz és alázatosabbá is vált, a visszatérése pedig jót fog tenni a világbajnokság számára.
részletek„Alonso futamokat nyerhet!”
Óriási várakozás előzi meg Spanyolországban Fernando Alonso F1-es visszatérését - az emberek azt várják tőle, hogy dobogóra álljon, akár nyerjen és újra visszatérjen a csúcsra.
részletek„A csapaton belüli csatározások tették tönkre Alonso karrierjét”
Martin Brundle szerint a spanyol pályafutásában sokkal több lehetett volna két vb-címnél, csak a saját csapatán belüli csatározások miatt ez benne is maradt. Ettől függetlenül várja a visszatérését.
részletekAlonso elárulta, hogy mi a célja 2021-ben
Az F1-be visszatérő kétszeres világbajnok szerint fantasztikus lenne, ha dobogóra állhatna honfitársával, Carlos Sainzcal, de 2021 még a felkészülés éve lesz számukra.
részletekRenault: Alonso a tesztek ellenére is hátrányban lesz
Hiába adnak meg neki minden lehetőséget, hogy visszaszokjon az F1 ritmusára, a visszatérés előtt álló kétszeres világbajnokot így is hátrányosan fogja érinteni a két kihagyott szezon.
részletekAlonso: Hamilton egy lépéssel előrébb jár
Azok után, hogy 2020-ban statisztikailag mindenképpen Lewis Hamilton vált a Formula-1 legsikeresebb versenyzőjévé, a visszatérő spanyol ász, Fernando Alonso is megdicsérte a britet.
részletek