DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso: Ennél jobbnak kellene lennem

Csapat- és sorozatváltásai során mindig volt egy alkalmazkodási időszak, de ez nem lehet kifogás számára – mondta a spanyol, aki olyan sokat tanult a változó imolai futamon, hogy 300 %-os fejlődésről beszél.

Mikor bejelentette visszatérését a 2021-es szezonban a Formula-1 mezőnyébe, Fernando Alonso arra számított, hogy sokkal gyorsabban felveszi a ritmust, mint ahogyan az valójában történt. Az Alpine spanyolja Imolában kifejezetten elégedetlen volt magával, különösen az időmérőn, ahol fél másodpercet kapott Esteban Ocontól, aki a futamon is erősebb volt nála. Szombaton Alonso elmondta, nem bízott az autóban, ezért túl lassú volt – és a nagydíjat követően is kiemelte, jobbnak kellene lennie.

„Mindannyiunk mögött más sztori áll, más nehézségekkel” – mondta, utalva a két másik csapatváltóra, Sebastian Vettelre és Daniel Ricciardóra, akiknek szintén nem megy könnyen a beilleszkedés. „Sokszor váltottam csapatot, sőt még szériát is, és mindig volt egy alkalmazkodási időszak. De ez sosem lehetett számomra kifogás, és most sem az. Jobbnak kellene lennem. Nem voltam a megfelelő szinten ezen a hétvégén, de Portimaóban ott kell lennem.”



„Az olyan napok, mint a vasárnap, megtriplázzák a tapasztalatszerzést” – magyarázta a Racer.com-nak Alonso, hogy a változó körülményeknek köszönhetően a futamon kifejezetten sokat tanult Imolában. „Az első körtől a végéig rengetegszer változtak a körülmények és a tapadási viszonyok, volt egy piros zászló, egy állórajt, egy repülőrajt. Sok mindent lehetett gyakorolni, ami normál esetben négy-öt versenybe telik. Most egyetlenbe zsúfolódott. Örülök annak is, hogy nedves körülmények között is érezhettem az autót.”

„Sok leckét ki lehet vesézni. Ami pedig az érzetet illeti, az elsőtől a 63. körig 300 %-kal magabiztosabbnak éreztem magam az autóban. De ez nem lehet mentség arra, hogy nem teljesítettem jól, felkészültebbnek kell lennem legközelebb. Nem számít, milyen kevés időt töltöttem az autóban. Megpróbálok jobb lenni legközelebb” – fogadkozott Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: