Alonso
Alonso: Lewis és Max sem épített fel semmit
Fernando Alonso nem érti, miről beszélnek az emberek csapatok felépítése kapcsán. Szerinte ahhoz semmi közük a versenyzőknek.
részletek„Legnehezebb verseny, legrosszabb eredmény” – Alonso
Csupán a kilencedik helyen végzett az F1-es Olasz Nagydíjon az Aston Martin pilótája: a spanyol szerint meg kell érteniük, miért voltak gyengék Monzában.
részletekRetro – Kirobban az F1 legnagyobb botránya
2009. szeptember 4-én közölte hivatalosan az FIA, hogy a Renault-nak felelnie kell Nelson Piquet vádjaira. Innen még hosszú út vezetett Flavio Briatore 12 nappal későbbi távozásáig.
részletek„Történhetne valami előttem az első kanyarban” – Alonso
Fernando Alonso szerint ilyen tempóra számítottak, de nem adhatják fel, a pontszerzésre kell koncentrálniuk vasárnap akkor is, ha nehéz lesz.
részletek„Lewisra koncentrálok” – Alonso a bajnokságról
Fernando Alonso szerint az a cél, hogy a Ferrarit maguk mögött tartsák, az nem reális, hogy az egyéni versenyben megelőzi Sergio Perezt.
részletekAlonso: 80 évesen is Hamiltont választanám
Alonso szerint a sebesség számít és majd akkor beszéljenek erről, ha jön valaki, aki gyorsabb. Amíg a motiváció megvan, addig a tempó alapján választanak a csapatok.
részletekÚj Herendi, sárguló Ferrari – keddi F1-es hírek
Albon az eddigi legjobbnak érzi a Williamst, Alonsót dicsérte az Aston-főnök, Stroll helyett Drugovich vezet a monzai első edzésen: egy helyen a napi hírek.
részletek„Mestere volt a helyzetnek” – főnöke méltatta Alonsót
Nem győzte dicsérni az F1-es Holland Nagydíjon elért második helye után a spanyolt az Aston Martin csapatvezetője, aki szerint a fejlesztéseik is bejöttek.
részletekAlonso megpróbálta elkapni Verstappent
Megpróbálta megszerezni a 33. futamgyőzelmet, de nem akarta kockáztatni a 19 pontot – Alonso az F1-es Holland Nagydíjon idei hetedik dobogóját érte el.
részletekF1Stat: Nem csak Verstappen ért el rekordot
Kilenc győzelem sorozatban, Alonso Schumacher csúcsait döntötte meg, az Aston Martin ilyet még nem ért el, Albon remek formában, Lawson a 775. F1-es pilóta.
részletek„Ennek megint a hónap előzésének kell lennie!” – Alonso
Fernando Alonso szerint Max Verstappen azért dominál, mert gyakrabban hoz 100%-os teljesítményt másoknál. Persze hiszi, hogy ő is jó lenne a Red Bullban.
részletekAlonso: Az autó szárnyalt ma!
Nagyot ment a második helyen végző spanyol, aki az Aston Martint dicsérte: nagyon bízott az autóban és nagyon boldog volt a tempó miatt.
részletek