DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat

Alonso

Alonso: Azért van ennyi botrány, mert a verseny unalmas

Fernando Alonso szerint egy autó dominál három éve, így érthető, hogy a pályán kívüli események felerősödnek. Ennek tulajdonítja a sok balhét.

részletek

Alonso: Úgy akarom folytatni, hogy esélyem van nyerni

A potenciális Red Bullhoz igazolásával kapcsolatban mondta ezt Fernando Alonso: még nem biztos, hogy marad az F1-ben, de ha igen, akkor...

részletek

„Megváltozott a filozófiánk a bajnokság megközelítésére” – Alonso

Hátrébb zárták az első futamot, mint tavaly, ám Alonso így is elégedett – a spanyol szerint az elképzeléseik szerint indul a 2024-es év, és a szezon második felében zárkóznának fel az élcsapatokhoz.

részletek

Már nem tartja lehetetlennek a dobogót Alonso

Egy hete még azt mondta volna, kizárt, a várakozásokat felülmúló hatodik hely után már máshogy látja az Aston Martin helyzetét az F1 spanyol világbajnoka.

részletek

„12 hónapja erősebbek voltunk” – Alonso

Az Aston Martin spanyolja úgy érzi, egy éve jobb helyzetben voltak az F1-es Bahreini Nagydíjon, de így is bizakodva várja a szezon első időmérőjét.

részletek

A túl sok verseny miatt lázonganak a pilóták

A rekordhosszúságú versenynaptárra panaszkodtak a Formula-1 pilótái, akik személyes, környezetvédelmi és szakmai indokokkal is megalapozták elégedetlenségüket.

részletek

Horner marad, indul az F1-szezon – szerdai hírek

Tisztázták a vádak alól a Red Bull főnökét, Alonso belebegtette a visszavonulását, Sainz nem tudja, hol fog kikötni, magyar futam a WRX-ben: egy helyen a nap hírei.

részletek

„Először azt kell eldöntenem, maradni akarok-e az F1-ben” – Alonso

A Mercedes üléséről kérdezték, de az esetleges visszavonulására tett utalást a kétszeres F1-es világbajnok. A spanyol reméli, idén jobban fejleszt az Aston.

részletek

Mercedes-trükkök és fizetések – vasárnapi F1-es hírek

Egy körön kell fejlődnie az egyedi futóműmegoldást alkalmazó Mercedesnek, fokozódik a nyomás Horner-ügyben a Red Bullon a Ford irányából: a nap hírei.

részletek

„Jó tárgyalási helyzetben vagyok” – Alonso

Nem igazán csitítja az Aston Martin kétszeres F1-es világbajnoka az arról szóló pletykákat, hogy esetleg Lewis Hamilton utódja lehet a Mercedesnél.

részletek

Véget ért a teszt, jön a szezon – pénteki F1-es hírek

Ma Leclerc, összességében csapattársa volt a leggyorsabb, de a vb-címet sokan már most odaadják Verstappennek, Hamilton pedig arról beszélt, hogy miért megy a Ferrarihoz. Pénteki hírek és sztorik.

részletek

„Előrelépés és jobb az új Aston” – Alonso

Elégedetten értékelte a bahreini tesztet a kétszeres F1-es világbajnok, bár megjegyezte: mindenki más is javult, így szoros és intenzív csatára számít.

részletek