DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 27. hétfő

Alonso

A Pirelli 2013-ban simán lecserélte a gumikat

Néhány hete a Pirelli úgy nyilatkozott, nagyon nem kellene szezon közben változtatni az abroncsokon, ez végül így is lett. A BBC azonban előbányászott egy hat évvel ezelőtti, ezzel ellentétes döntést.

részletek

Alonso és a McLaren már cáfolja a legújabb sajtóhírt

Végleg elválnak a háromszoros bajnok spanyol és a wokingi csapat útjai, írta meg egy autósportra szakosodott brit lap: Alonso áprilisi tréfának, Zak Brown álhírnek nevezi a beszámolót.

részletek

Sajtó: Alonso elvált a McLarentől

Egy mértékadónak számító brit lap értesülései szerint Fernando Alonso négy és fél év után befejezte az együttműködést a McLarennel, amellyel ezen időszak alatt az F1-ben és az Indy 500-on állt rajthoz. A csapat ezt nem erősítette meg, a spanyolt továbbra is a márka nagyköveteként kezelik.

részletek

A Honda útja a szenvedéstől a győzelemig

Négy és fél évre volt szüksége a japán gyártónak, hogy visszatérhessen a dobogó tetejére. De ezt rengeteg szenvedés és kritika előzte meg. Hogyan jutott el a Honda a GP2-es motortól a győzelemig?

részletek

Alonso kalapot emel a Honda előtt

Ha valaki azt gondolta volna, hogy Fernando Alonso durcásan veszi tudomásul a japán gyártó első futamgyőzelmét, nagyon téved. A spanyol további sikereket kívánt egykori motorszállítójának.

részletek

McLaren: Köszönettel tartozunk Alonsónak és Vandoorne-nak is

Bár már nincsenek a csapatnál, a McLaren újdonsült csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint az istálló hálával tartozik Sainz és Norris elődjeinek, Fernando Alonsónak és Stoffel Vandoorne-nak is, hogy most itt tartanak.

részletek

Alonso reagált a visszatéréséről szóló pletykákra

A napokban több sajtóorgánum is felvetette, hogy Fernando Alonso a jövő évben a Mercedes, vagy a Ferrari színeiben visszatérne a Formula-1-be. A spanyol véleménye azonban nem változott.

részletek

A McLaren fejlődése Alonsónak és Vandoorne-nak is köszönhető

Bár a rajongók nagy része csak azt látja, hogy a tavalyi betlizés után a McLaren idén relatíve szárnyal és óriásit lépett előre. A csapatfőnök azonban tudja, ebben Alonsóék munkája is benne van.

részletek

Sajtó: Alonso a Mercedesszel és a Ferrarival is visszatérhet

Érdekes fordulatot hozhat 2020, olasz és spanyol sajtóinformációk szerint ugyanis Fernando Alonso a jelenlegi két élcsapat bármelyikével visszatérhet a Formula-1-be. Ez nagy húzás lehetne.

részletek

A McLaren már a teszteken sem veti be Alonsót

A fejlődési pályára állt wokingi istálló idén teljesen új párossal vágott neki a szezonnak, de Bahreinben Fernando Alonso még tesztelte az autót. Innentől ez sem lesz, a gárda bízik pilótáiban.

részletek

Berger a DTM-be csábítaná Alonsót

A sorozat első embere, Gerhard Berger szívesen venné, ha Fernando Alonso a közeljövőben DTM-futamon indulna. Erről korábban már beszélt a spanyollal, akinek ez nem is jelentene nagy terhet.

részletek

Alonso: Jobb, ha nem mondok semmit Vettelről

Csak lassan csendesedik a vihar, amit Vettel és Hamilton kanadai incidense okozott, a sokat vitatott bírói döntés, amellyel elvették a Ferrari-pilóta győzelmét. Alonso inkább igyekszik kimaradni.

részletek