DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Tereprali

Dakar: Sainz átvette a vezetést, Alonso belehúzott

Az idei Dakar harmadik napján egy újabb Mini ugrott az élre: a keddi szakaszon Carlos Sainz volt a leggyorsabb, a legjobb Toyota pedig felzárkózott a második helyre. Alonso alig volt lassabb Sainznál.

Újabb nap, újabb Mini az élen: a 2020-as Dakar Ralit eddig a brit márka autói uralják, Vaidotas Zala és Orlando Terranova után a keddi, 427 kilométeres szakaszt Carlos Sainz nyerte az autósok közül. Előnye a nap végén több mint három, összesítve pedig öt perc a bajnok Nasser Al-Atiyah előtt. A hétfői menet nyertese, Terranova lett a harmadik, aki 13 percet veszített a vezető minissel szemben. A tegnapi balesetből felállt Fernando Alonso ma az ötödik leggyorsabb időt autózta, Sainztól mindössze hat perccel volt lassabb. Kár, mert több mint kétórás hátrányban van. Kiesőkből ma sem volt hiány, az egykori WRC-pilóta, Khalid Al Qassimi összetörte privát Peugeot-ját, Vladimir Vasilyev Minije pedig kiégett.

 sainz-dakar-st2



A motorosok közül Adrien van Beveren járt a legrosszabbul, a Yamaha motorosa mindössze a harmadik kilométernél bukott, törött kulcscsonttal és zúzódott csípővel helikopter szállította kórházba. Az első szakasz meglepetésgyőztese, Ross Branch megütötte a vállát és egy órát veszített, Xavier de Soultrait sérült csuklóval érkezett a célba. Paulo Goncalves, a korábbi ezüstérmes, az indiai Hero márka motorosa műszaki hibával kiszállt a viadalból.

A szakaszt Ricky Brabec fölényesen nyerte, az amerikai minden mérőponton a leggyorsabb volt, a szakaszon 9 percet adott Jose Ignacio Cornejónak, akit az összetettben 15 perccel előz meg. Joan Barreda és Kevin Benavides áll az eredménylista harmadik és negyedik helyén a szakasz és összetett értékelésében is, a négy Hondát legjobb KTM-ként a 2018-as győztes, Matthias Walkner követi. A másik két korábbi Dakar-nyertes, Sam Sunderland és Toby Price nyolcadik és kilencedik helyen követi őket.

 Az állás három nap után:

Autósok: 1. Sainz (MINI) 11:00:20 ó., 2. Al-Attijah (Toyota) +4:55, 3. Terranova (MINI) +8:09, 4. Al-Rajhi (Toyota) +18:58, 5. Peterhansel (MINI) +19:00, 6. Serradori (Century) +20:56, 7. Villiers (Toyota) +23:42, 8. Brinke (Toyota) +33:23, 9. Prokop (Ford) +48:05, 10. Zala (MINI) +59:59.

Motorosok: 1. Brabec 11:17:56 ó., 2. K. Benavides +4:43, 3. Walkner +6:02, 4. Barreda Bort +11:02, 5. Cornejo Florimo +11:19, 6. Price +11:58, 7. Quintanilla +12:37, 8. L. Benavides +14:20, 9. Sunderland +17:10, 10. De Soultrait +19:55

Quadosok: 1. Casale 14:13:27 ó., 2. Sonik +19:56, 3. Enrico +21:33.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: