Albon
Albon és a Williams „győztes kombináció”
Az elmúlt évek nehézségei után újra magabiztosnak érzi magát Alexander Albon – a jól sikerült szezon mellett a csapaton belüli vezérstátuszról is beszélt a brit-thai versenyző.
részletek„Megérdemlem, hogy győzelmekért harcoljak” – Albon
Alex Albon szerint megérti, hogy milyen úton halad előre a Williams, de közben a karrierjére is gondolnia kell. Az autó fejlesztéséről is érdekes dolgokat mondott.
részletek„Nem voltam rosszabb Max mellett, mint Checo” – Albon
Az immár a Williamst erősítő thai-brit pilóta elárulta: erről szóló statisztikákkal házalt az F1-es csapatfőnököknél, amikor nem volt ülése.
részletek„Ez volt a legerősebb évem az F1-ben” – Albon
Bár Tsunodától függtek Abu Dhabiban és az autó valóban inkonzisztens volt idén, a brit-thai elmondta, minek köszönhette a Williams a konstruktőri hetedik helyet.
részletekA safety car „kinyírta” a Williams esélyeit Las Vegasban
Rendkívül ígéretes verseny elé néztek a Williams pilótái, akik az ötödik és hatodik helyről rajtolhattak Las Vegasban, ám végül pontot sem szereztek.
részletek„Elég frusztráló…” – a gumikon ment el Albon versenye
Egy darabig úgy tűnt, dupla pontszerzésnek örülhet a Williams Las Vegasban, Alexander Albon szemében azonban hamar szertefoszlott a remény az abroncsainak köszönhetően.
részletekA harmadik sor a Williamsé: Albon szerint nyomás van rajtuk
Szenzációs időmérőt teljesített a Williams, Logan Sargeant fülig érő szájjal beszélt, Albon szerint ez már egy kis nyomást is helyez rájuk Las Vegasban.
részletek„Az egész mezőnyből legjobban rajtoltam, aztán jött a két Haas” – Albon
A thaiföldi úgy gondolja, Magnussen nem látta, hogy ő is ott van a balján. A dán kicsit másként látta az eseményeket, Hülkenbergnek pedig deja vu érzése volt.
részletekMeglepetéseredmény a kvalin, megúszott büntetések, Massa-ügy – szombati F1-es hírek
Még a ferrarisokat is meglepte az első sor, Ricciardo bajuszával magyarázta a negyedik rajthelyet az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj időmérője után.
részletekBombaerős a Williams, de Verstappen az élen
Csak Verstappen tudta megelőzni a továbbra is pazar formában lévő Albont az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj 3. edzésén – a Ferrarikról nem derült ki, mire képesek.
részletekVerstappen nyitott az élen Albon előtt
A világbajnok volt a leggyorsabb az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj első edzésén, de közel hozzá a Williams. Jó a McLaren és a Ferrari, halovány a Mercedes.
részletek„Igazságos” vagy „hülye” büntetés: Jobban megéri bevállalni öt másodpercet?
Mindkét büntetését igazságosnak nevezi George Russell. Alex Albon azonban árnyalja a képet: szerinte egy gyorsabb pilóta inkább bevállal egy öt másodperces retorziót.
részletek