2012
Retro - Schumacher utoljára a dobogón
Az Európa Nagydíj 2008-as Valenciába költözése nem bizonyult nagy sikernek az izgalmakat és a népszerűséget illetően, és sajnos az egyetlen igazán emlékezetes futamot is akkor szolgáltatta, amikor már túl késő volt.
részletekF1-Archív: Button szerint 2012 lesz az ő éve
Baumgartner szerződésaláírásra készül, Briatore és Button a vb-címet tűzi ki célul, Mosley szerint Dennis nem mond igazat, Hamilton nem hoz önző döntéseket: ezek voltak december 22. F1-es hírei 2000 óta.
részletekAlonso megnevezte két legjobb idényét
Továbbra is motivált Fernando Alonso, aki úgy véli az idei karrierje egyik legjobb szezonja. A kétszeres világbajnok abszolút elégedett az idén mutatott teljesítményével.
részletekRaikkönen szerint ezért szeretik őt a rajongók
„Nem tudom, miért szeretnek” – hangzott a közönségkedvenc Kimi Raikkönen első válasza. Aztán azért boncolgatni kezdte, minek is lehet köszönhető a pályafutását végigkísérő népszerűség. Hiába próbálták eleinte megváltoztatni, ő nem engedett.
részletekHogyan állt a Red Bull a bajnoki éveiben a szezon harmadánál?
A turbó hibrid éra 2014-es indulása óta először fordul elő, hogy a Mercedes dominanciája megtörni látszódik. A Red Bull ugyanis jelen pillanatban mindkét bajnokságot vezeti és Max Verstappen Stájer Nagydíjon aratott győzelmével már zsinórban a negyedik versenyen nem találtak legyőzőre.
részletekAlonso kiválasztotta a legerősebb szezonját
Nem két világbajnoki évének egyikét említette a spanyol, amikor azt kérdezték tőle, mikor nyújtotta szerinte a legjobb teljesítményt. A lassan 40 éves pilóta legalább két évre tervez az F1-ben.
részletekCsak Ecclestone ajándéka volt Maldonado győzelme?
Évek óta tartja magát az összeesküvés, miszerint az F1 akkori ura utólagos születésnapi ajándéknak szánta Frank Williams számára a barcelonai csodát. Alexander Wurz ezt most határozottan cáfolta.
részletekButton Hamiltonról: Emberként lehet nem szeretni, versenyzőként nem
A legtisztább ellenfél, aki ellen valaha versenyzett: így jellemezte Jenson Button Lewis Hamiltont, akit egyszerre tart visszahúzódónak és szókimondónak. A hatszoros bajnok megosztó versenyző, de Button szerint legfeljebb személyiségét lehet nem kedvelni.
részletekAmikor Ricciardo kivívta a legendák tiszteletét
Eddigi nagydíjainak legjeit gyűjtötte össze Ricciardo: a legbüszkébb akkor volt, amikor bajnokoknak, Schumachernek és Alonsónak bizonyított, legmámorosabb állapotban pedig a Hungaroringen versenyzett.
részletekHülkenberg 10 elszalasztott dobogója
Hatalmas ígéret volt, de ezt csak Le Mans-ban tudta komoly eredményre váltani, az F1-ben nem. Az áttörés elmaradt, sőt Hülkenberg dobogóra sem állhatott, miközben karrierje alatt tíz versenyzőnek is sikerült középcsapatok autóival…
részletekAlonso: Hazugságokat terjesztettek rólam
Sokan azt állítják, az F1 kétszeres bajnoka nem csapatjátékos, ő azonban a legkevésbé tartja önzőnek magát: emlékeztet, hogy a pénzjutalmakat is szétosztotta szerelői között. Azért csak nem kérhet bocsánatot, hogy jobb volt csapattársainál.
részletekA futam, amitől ma is vérzik Hülkenberg szíve
Véletlenül, a tévében talált rá a 2012-es Brazil Nagydíj ismétlésére, amely fájó emlék számára. Győzelem helyett sikertelenségi rekorddal zárta le pályafutását.
részletek