DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Menetpróba - BMW 840d Xdrive Cabriolet

Annak a nyolcas szériának a legkívánatosabb darabját próbáltuk ki ősz elején, amelyik a kék-fehér márkánál a csúcsot jelenti.

Az új nyolcas sorozat a megjelenésével és az árával már a prémium liga fölé pozícionált, a szuperluxus kategóriába tartozó márkák belépőmodelljeire is veszélyt jelenthet. Ez jól látszik a nyitott kivitelen, amely minőségével és szépségével már-már túllép a legmagasabb osztályon. A tervezők szándéka már ott is tetten érhető, hogy az alumíniumból, nagyszilárdságú acélból és szénszálas műanyagokból felépülő, 2030 kilós nyitott autó rendkívül merev – többek között ezért is nagyon jó vezetni a nyitott nyolcast. A legizgalmasabb a dologban a sziklaszilárdság, a négykerék-hajtás, a 680 Nm nyomatékú dízelmotor, és az autó stílusának a remek összehangoltsága. Ez az a munka, amit sok más autógyártónak csak ritkán sikerül jól elvégezni, a konkurenciánál bizony kisebb-nagyobb részletek alkalmanként hiányoznak – de itt most úgy érzi az ember, hogy minden rendben van.

menetproba - bmw-840-cabrio-01

A legizgalmasabb a dologban a sziklaszilárdság, a négykerék-hajtás, a 680 Nm nyomatékú dízelmotor, és az autó stílusának a remek összehangoltsága.


Pár gyakorlati tapasztalat azért időnként lehozza az embert a Földre, a magyar valóságba. Az egyik ilyen dolog a BMW sportos megjelenése miatt elengedhetetlen, mélyre nyúló első spoiler: a lökhárító alján lévő koptatócsík a parkolóházakban és a kapubejárókon bizony gyakran leér. A kátyús hazai utakon a húsz colos gumikra és a keréktárcsákra is nagyon kell vigyázni, mert vékony az abroncsok oldalfala. A négyülésesség illúzióját sem tudja feloldani a kocsi: a reklámfotókon ugyan jól mutat a vidám társaság az autóban, de igazából kétszemélyes a 8-as kabrió. Hátul alacsony sebességnél is zavaró a menetszél, a szélfogó felhúzása elől viszont nagyjából 150 km/óráig viszonylagos huzatmentességet biztosít.

menetproba - bmw-840-cabrio-02

A fehér bőr belső gyönyörű, a fekete fényezéssel mágnesként vonzza a tekinteteket. Hátránya, hogy kényes, és jól meg kell nézni, milyen ruhába ülünk bele, a farmerek többsége természetesen tiltott. A tűző napon, a városban történő kabriózás nem csak a tesztautónkkal kemény, álló helyzetben – a légkondicionáló ellenére – a nyitott autóban meg lehet „sülni”, hiába a szellőztetett ülés. Este vagy borult időben már sokkal nagyobb élmény a nyitott autózás, ilyenkor akár meleg levegőt is irányíthatunk a nyakunk köré a fejtámlába épített befúvókon keresztül.

menetproba - bmw-840-cabrio-03

A legmagasabb szériaszámú BMW kabrióváltozata valódi luxusélményt kínál azoknak, akiknek nem elérhetetlen egy 40 millió forint feletti autó

A BMW 840d Cabriolet által kínált életérzés, minőség és az autó által biztosított siklás vagy száguldás remek élmény. A kényeztetés magasfokú, a hathengeres, duplaturbós dízellel tökéletes a túraautós élmény. Még azt is hajlamos elfelejteni az ember, milyen mértékben termeli közben a kipufogógázokat...   

menetproba - bmw-840-cabrio-04

Műszaki adatok:

Hossz/szél./mag.: 4843/1902/1342 mm

Motor: 2993 cm3, 320 LE/ 4400, 680 Nm/1750–2250

Gyorsulás (0–100 km/h): 5,2 s

Ár: 42 678 000 Ft (alapár: 35 765 000 Ft)

Tesztautó: BMW Magyarország Kft.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: