DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCC

A Honda csak félig nyert a zöld asztalnál

A japán gyártó WTCC-csapatát a magyar és marokkói fordulóról is kizárták szabálytalan padlólemez miatt, az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bírósága pedig félig kedvező döntést hozott számukra.

Először a hungaroringi időmérő után merültek fel kételyek a WTCC idei mezőnyében szereplő négy Honda-Civic Type-R padlólemezeinek szabályosságát illetően, de a Nemzetközi Automobil Szövetség akkor meghagyta a JAS-autók és a Zengő Motorsport eredményeit is. Marokkóban már Robert Huff révén győzni is tudott a Honda, ráadásul mindhárom gyári pilótájával képviseltette magát a dobogón, az ezt követő nürburgringi hétvége alatt viszont robbant a bomba: az előző két hétvége hondás eredményeit törölték, a szövetség technikai delegáltja ugyanis megerősítette korábbi vizsgálódásainak eredményét.



A Honda és a JAS Motorsport ezért az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságához fordult jogorvoslatért, melyet a TouringCarTimes.com információi szerint csak félig fogadtak el a zöld asztal mellett: a Honda a Magyarországon szerzett eredményeit tarthatja csak meg. Ennek köszönhetően Ficza Ferenc, a Zengő Motorsport újonca megőrizheti első két WTCC-pontját, ahogyan a gyári versenyzők is a második futamon szerzett harmadik (Monteiro), hatodik (Huff), illetve tízedik (Michelisz) pozíciókat.

A marokkói hétvége eredményei, így a második versenyen látott tarolás viszont továbbra is csak történelem marad, hiszen az FIA továbbra is fenntartja a négy Honda kizárását - az FIA által hamarosan közzétett bajnoki pontállás értelmében nem a három JAS-autó a pontversenyt vezető José Maria Lopez legközelebbi riválisa, hanem a Citroen privát gépével versenyző SLR-pilóta, Mehdi Bennani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: