Mindig jó érzés egy hétvégén kétszer is a dobogóra állni, főleg egy olyan pályán, amelyen ezt előre nem is reméltem.
Ahogy köröztem a nürburgringi szabadedzéseken, a tudatalattimból is előbukkantak a tavalyi emlékek, így könnyebben megérkeztem a saját határaimhoz, mint előzetesen azt gondoltam. Az sem zavarta meg a felkészülésemet az időmérő előtt, hogy érkezett a hír, miszerint az FIA szabálytalannak ítélte meg a Honda által használt padlólemezeket, így a Hungaroringen és a Marokkóban megszerzett pontjainkat elveszik.
Egy ideje benne volt a levegőben, hogy születhet ilyen döntés, de őszintén szólva engem meglepett a számunkra negatív ítélet. Technikai részleteket nem árulhatok el, de azt szeretném tisztázni, hogy a vizsgálat tárgyát képező padlólemez nem idei fejlesztés, hanem 2015-ös, azaz már tavaly is ezzel versenyeztünk. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt egy évben rengeteg ellenőrzésen esett át az autóval együtt a kérdéses elem is, és korábban nem találták szabálytalannak. A Honda természetesen fellebbezett az ítélet ellen, úgyhogy most ki kell várnunk, mi lesz az ügy vége.
Addig is nincs más feladatom, mint továbbra is kihozni a lehetőségeimből a legtöbbet, ami úgy érzem, a Nürburgringen sikerült is. Az időmérős negyedik helynek örültem, a Lópezhez képest meglévő különbségnek viszont nem. Előzetesen úgy gondoltam, hogy 2–3 másodpercnél nem lehet nagyobb a hátrány a világbajnok mögött, hiszen tavaly is kb. ennyi volt ezen a pályán, és bár ezúttal több pluszsúllyal mentünk, de a Honda sokat fejlődött technikailag. Ehhez képest öt másodperccel volt López gyorsabb. Alapvetően persze elégedett voltam, mert a szabadedzések után a 4–6. hely közé lőttem be magam, és ennek sikerült a legelejére odaérnem, ráadásul kényelmes előnyöm volt a csapattársakhoz képest. Főleg a Huff-fal szembeni előny volt pozitív, hiszen neki rengeteg rutinja van a Nürburgringen, ráadásul ezen a hétvégén is többet ment a pályán a 24 órás verseny miatt.
A Nyitó futam rajtját jól kaptam el, de előttem Catsburg mintha le akart volna fulladni, ezért el kellett vennem a lábam a gázról, lendületet és pozíciókat veszítettem. A második-harmadik kanyar helyezkedésénél mire sikerült visszavernem Valente támadását, két Citroën és Coronel is elment mellettem. Az első kör végén a ritmust vesztő Bennanit sikerült megelőznöm és Björk is kiállt, tehát sikerült valamelyest visszakapaszkodnom, de úgy voltam vele, hogy nyers erőből Coronelt szélárnyékban sem tudom megfogni, ezért taktikailag visszafogtam magam. Egyrészt ha a Nordschleifén kiesel, onnan nem hozzák vissza az autódat a Fő futam rajtjára, másrészt a gumit is kímélni szerettem volna, ezért nem is mentem 100 százalékon.
Az első futamon tehát Coronel mögött már le is tettem arról, hogy dobogóra állhatok, amikor előbb a holland kapott defektet, majd jött Monteiro szerencsétlen balesete, és így harmadik lettem. Coronel defektjét ijesztő volt látni, hiszen bőven 220 km/h felett érte az egyik leggyorsabb szakaszon. Szerencsére a becsapódás után már láttam, hogy nem esett komolyabb baja, így megnyugodva folytattam a versenyt. Egy ilyen eset persze nyomot hagy az emberben, ekkor még jobban tudatosult bennem, hogy vigyázni kell az abroncsokra. Monteiro balesetéből már csak a porfelhőt láttam a kanyar bejáratánál. Amikor észleltem, hogy vele történt valami, rádión egyből megkérdeztem, hogy jól van-e, és megnyugtattak, hogy bár kicsit fájlalja a végtagjait, de nem sérült meg. A sok defekt miatt Tarquini kezdeményezett egy megállapodást a pilóták között, aminek az volt a lényege, hogy a Fő futamon menjünk végig a teljes távon, de a Nordschleifén ne támadjuk egymást, mindenki vigyázzon a másikra, és csak a GP-pályán legyen szabad az előzés. Végül azonban nem volt idő ezt leegyeztetni mindenkivel, így nem lett belőle semmi.
Miután a második futamon a negyedik helyett a második helyről rajtoltam, éreztem, hogy meg lehet az újabb dobogó, mert úgy voltam vele, hogy a mögöttem lévő Citroënek közül egyedül Chilton lehet veszélyes rám. A rajt után rögtön változtatnom kellett a taktikámon, mert nem számítottam arra, hogy le tudom rajtolni Lópezt, hiszen az utóbbi időben a Citroën sokat fejlődött a rajtok terén. Az volt az eredeti stratégiám, hogy a hosszú egyenes megkezdése előtt mindenképpen legyen előttem egy autó, mert nem akartam, hogy mások használják ki az én szélárnyékomat, és úgy megelőzzenek. Ezért nekem is kellett a szélárnyék. Ez López lerajtolásával elúszott, de végül nem emiatt előzött vissza a GP-pályán, hanem, mert ott az egész hétvégén hihetetlenül gyors volt. Ahhoz képest, hogy az első helyet vesztettem el, nem bánkódtam nagyon, mert tudtam, hogy az egyik hosszú egyenesen biztosan megelőzött volna.
Ezután csak Chiltonra kellett figyelnem. Mivel tudtam, hogy az egyenesekben gyorsabb az autója, az első három szektorban tudatosan magamra húztam kicsit, mert így a gyors és közepesen gyors kanyarokban kevesebb leszorítóerőt kapott, ezáltal jobban elhasználta a gumijait. Ezután a negyedik szektorban elkezdtem én is nyomni neki, próbáltam 1–1,5 másodperces előnyt kiautózni vele szemben, hogy a hosszú egyenesben ne kerüljek bajba. Ezt a taktikát minden körben hiba nélkül sikerült kiviteleznem, így tudtam megtartani a második helyet.
Bár a megszerzett 35 ponttal ez a nürburgringi hétvége lett pályafutásom legeredményesebbje, szakmai szemmel volt már erősebb versenyem is. Egy pole pozíció, futamgyőzelem kombinációt, ami 2013-ban Japánban már összejött egyszer, mindenképpen többre tartok. Most azzal sem foglalkozom, hogy jelentősen csökkent a hátrányom a csapattársakhoz képest, mert a bajnokság állása csak az év utolsó harmadában lesz érdekes számomra. Addig csak az a lényeg, hogy mindig a lehető legtöbb pontot gyűjtsem, szóval még sok ilyen hétvégét szeretnék! :)
