DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCC

Micheliszt is kizárták a magyar futamról!

Utólag mind a négy Honda-versenyzőt kizárják a WTCC magyar és marokkói futamairól, miután a kérdéses padlólemez-ügy újabb fordulatot vett az éjjel.

Az FIA már a Magyar Nagydíjon vizsgálatot indított a Honda ellen, ugyanis szabálytalanságot véltek felfedezni a padlólemezzel kapcsolatban – az átfogó vizsgálatot követően azonban úgy határoztak a Hungaroringen, hogy minden versenyző megtarthatja megszerezett eredményét. A WTCC mezőnye jelenleg a Nürburburgringen szerepel, ahol a Nemzetközi Automobil Szövetség újra megvizsgálta az autókat, és ezúttal úgy döntöttek, hogy mind a négy Honda szabálytalan.

 Michelisz



Ennek következtében az utolsó két versenyről, a hungaroringi és a marokkói fordulóról is kizárták a Honda négy versenyzőjét, köztük Michelisz Norbertet, Tiago Monteirót, Rob Huffot és Ficza Ferencet. A versenybírák csütörtök éjjel erősítették meg, hogy az autók nem felelnek meg a 2016-os szabályoknak, azonban a Honda nem fogadja el a döntést, így fellebbeznek.

„Meggyőződéssel állítjuk, hogy a padlólemezünk teljes mértékben megfelel a jelenlegi a WTCC technikai szabályainak” – áll a csapat közleményében. „A döntés ellen ezért fellebbezést nyújtunk be.”

A döntés többek között a bajnokság második helyét elfoglaló Tiago Monteirót is érinti, aki két dobogós helyét veszíti el ezzel, míg Rob Huffnak marokkói győzelméről kell lemondania – Ficza Feritől pedig a Hungaroringen megszerzett pontjait veszik el. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: