DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
WTCC

Michelisz mentette meg Borkovic karrierjét

Dusan Borkovic a Michelisz Norberthez fűződő szoros kapcsolatának köszönheti, hogy a WTCC-ből való távozás után azonnal helyet talált magának az ETCC mezőnyében, tudtuk meg a szerb pilóta feleségétől.

Mint ismeretes, Borkovic a magasságából adódó kényelmetlensége és a csapattal való egyéb nézeteltérései miatt a marokkói hétvége után nagy hirtelenséggel távozott a Proteamtől, bár lépésének szabályszerűségéről a háttérben jelenleg is zajlanak a jogi viták a felek között. Rövid távon azonban mindenképp a pilóta jött ki jobban a történtekből, hiszen míg a Proteam rajthoz sem állt a hétvégén a Hungaroringen, addig Borkovic megjelent a pályán, immár az Európai Túraautó Kupa mezőnyének tagjaként, és meg is nyerte a második futamot.

Ám a versenyek után a pilóta feleségével és menedzserével, a hétvégék során a képernyőn is gyakran feltűnő Andrijana Borkovictyal folytatott beszélgetésünkből kiderült, hogy Michelisz közbenjárására került a pilóta ilyen gyorsan a magyar B3 Racing csapathoz, így szinte egyetlen napot sem kellett állás nélkül, bizonytalanságban töltenie. Michelisz és Borkovic tavaly remek viszont alakítottak ki egymással, és mindketten a másikat tartják egyik legközelebbi barátjuknak a túraautó-vb mezőnyében.

11065933_928819313816558_3478122550746471868_n



Sűrű hetek vannak mögöttetek: pár nap leforgása alatt hagytátok ott a WTCC-t és igazoltatok az ETCC-be. Hogyan kerültetek kapcsolatba a csapattal, és hogy sikerült ilyen gyorsan nyélbe ütni a megállapodást? - tette fel a kérdést a Formula.hu Borkovic korábban kosárlabdában jeleskedő feleségének.

Andrijana Borkovic: Norbin keresztül történt az egész. Az ő mérnöke, Bári Gergely ugyanis a testvére Dusan jelenlegi B3-as mérnökének, Bári Dávidnak, és ezáltal sikerült kapcsolatba lépni a csapattal.

Többet jelent számotokra az ETCC-ben nyerni, mint a WTCC-ben a mezőny második felében küzdeni?

Nem. Természetesen a WTCC-ben jobb lenne, még a mezőny második felében is, mivel a sorozat sokkal nagyobb presztízsértékkel bír. A jelenlegi helyzet azonban a szponzorainknak igazán jó. Itt akár a bajnoki címért is harcolhatunk, és ha ez megvan, még bármi történhet a jövőben. Ám az ETCC pilótái is nagyon kemény ellenfelek.

CEFW5cSUUAIWL1Zk

Több mint egy hónap szünetetek van a következő, szlovákiai versenyig. Mik a tervek erre az időszakra?

Még nem megyünk haza, vannak más elintéznivaló ügyeink Európa más részein. És emellett az ügyvédekkel is beszélgetnünk kell egy bizonyos témáról...

Úgy tudom, Francois Ribeiro, a WTCC főnöke azt javasolta Dusannak és a Proteamnek, hogy próbáljatok meg a bíróságon kívül megegyezni. Még a saját motorhome-ját is felajánlotta, ahol nyugodtan beszélgethetnétek.

Ha csak lehet, mi is szeretnénk békés úton megoldani a helyzetet.

Dusan nem ülhetett be a Proteam autójába a szerződés aláírása előtt? Ha időben kiderül, hogy nem fér el kényelmesen a Hondában, elkerülhető lett volna ez az egész cirkusz.

Sajnos ez a WTCC-ben nem lehetséges. A szerződést tavaly decemberben írtuk alá, de az autók csak januárban érkeztek vissza a távol-keleti versenyekről, így nem ejthettük meg előre még az üléspróbát sem. 

 

Dusan

Borkovic a hétvégén azért a biztonság kedvéért egyértelművé tette, hogy kinek is drukkolt a WTCC futamain
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: