DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Úton a mezőny, elsőre két Lada áll rajthoz

Bár a Lada Sport Roseneft másfél-két hete lezajlott franciaországi tesztje alapján úgy tűnt, nagyjából minden megoldott az orosz márka háza táján, most kiderült, hogy csupán két Vestát tudnak felkészíteni a jövő hétvégén sorra kerülő argentínai szezonnyitóra, így Mikhail Kozlovszkijnak Marrakechig várnia kell az új modell kipróbálására.

Nem indult zökkenőmentesen a Lada idei szezonja sem a túraautó-világbajnokságon, hiszen nagyjából egy hónapja még arról szóltak a hírek, hogy megcsúsztak az új Vesták építésével, majd pedig hivatalossá vált, hogy emiatt kénytelen kihagynia a barcelonai kollektív tesztet. Ezt követően azonban Magny-Cours-ban végre pályára tudták küldeni az autót, s úgy tűnt, nagyjából sínre kerülnek a dolgok az oroszoknál, ám a TouringCarTimes.com most arról számolt be, hogy nem volt véletlen, hogy az említett franciaországi pályán csak Rob Huff és James Thompson körözhetett, ugyanis a Lada még nem készült a harmadik Vestával. 

0001

A WTCC-s kocsik útnak indultak Argentínába


Ez pedig azt jelenti, hogy a jövő hétvégén sorra kerülő argentínai nyitányon is csak a két brit pilóta vezetheti az új kocsit, az istálló harmadik versenyzőjének, Mikhail Kozvloszkijnak erre a következő, áprilisban rendezendő marrakechi állomásig várnia kell. Arról nem szól a fáma, hogy az orosz pilóta esetleg egy tavalyi Grantával rajthoz állna Termas de Río Hondóban (a szabályok ezt lehetővé tennék, elvégre csak a Lada épített idénre új modellt), viszont a WTCC szállítási partnere, a DHL által megosztott képen – a kocsik mostanában indulnak útnak repülővel a dél-amerikai ország felé – nem látható egyetlen vörös autó sem, így valószínűsíthető, hogy Kozlovszkij teljes egészében kihagyja az évadnyitót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: