Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. január 17. csütörtök

Videó: Ezek változnak az F1-es autókon 2019-ben

A következő évben számos változás érinti az aerodinamikát, elsősorban az első szárnyat, továbbá a fékcsatornát, bargeboardot, hátsó szárnyat és DRS-t. Ezen a videón nyomon követhető valamennyi módosítás, melyek közös célja, hogy csökkentsék az autó mögött keletkező turbulens levegő mértékét, ezáltal elősegítsék az előzéseket.

Tíz évvel ezelőtti hungaroringi balesetére emlékszik vissza Felipe Massa

„Köszönöm, Isten” – posztolta Instagramra a brazil pilóta, visszaemlékezve arra, hogy 2009 júliusában az égieken múlt, hogy nem járt sokkal súlyosabb következményekkel balesete, így tíz évvel később hálát adhat azért, hogy megúszta. (Mindezt persze a legújabb közösségi médiás trend, a tízéves kihívás apropóján.)

 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

2009 -2019 . Thank you God

Így vezet egy finn ötéves

Finnországban kis túlzással előbb tanulnak meg az erre fogékony gyerekek hóban versenyezni, mint írni-olvasni. Elias Ritanen is csak öt esztendős, de már...

Videó: Ogier nem kíméli az új festésű Citroent

Az elmúlt hat év rali-világbajnoka, Sebastien Ogier alapos munkára késztette új autóját, az immár 2019-es festésben pompázó Citroen C3 WRC-t - négy perc a francia Monte-tesztjéről:

Gasly a Nordschleife kanyarjaival készül

Na de nem a valóságban, "csak" a szimulátoron: a Red Bull fiatalja "ezt nem lehet megunni" szöveggel posztolta az alábbi videót:

 

Magyarországon eladó a Skoda Motorsport első tréning Octaviája

A Kárai Exclusive Racing Car Service posztja:

Nemrég kérdeztük, hogy meg tudjátok-e tippelni, milyen projektbe fogtunk. Akkor jött néhány helyes megfejtés, de most eláruljuk, hogy milyen kincset is rejtegetünk valójában:

Nos, az autó egy eredeti Skoda Motorsport tréning autó, melyből összesen 30 darabot gyártottak és a nagy nevek kapták a WRC mellé, hogy azért mégse az éles autó épségét tegyék kockára, veszélyeztetve ezzel a rajthoz állást a versenyen. 

Kutatómunkánk eredménye szerint a tulajdonunkban lévő példány az 1-es sorszámú, vagyis elsőként látott napvilágot a harmincból. Azt is megtudtuk, hogy jelenleg az állomány fele van magánkézben, a többi még a mai napig a Skoda Motorsport tulajdonában maradt. 

Az élményért egy 1.8T motor felel, amiről jól tudjuk, hogy mekkorákat lehet vele kúpolni, főleg miután alanyunk szívét az MTM tuningolta. 

A kaszni gyárilag bukócsöves, semmi sem utólagos átalakítás, így friss műszakit is kapott, akár a boltba is járhatsz vele és ha esetleg parázol, hogy lekésel az akciós szerszámkészletről, elrúgod egy bukkanón, akkor sincs para, mert a külső tartályos ProFlex-ekkel élmény a földetérés. 

Információink egy része egyenesen a Skoda Motorsport munkatársától származik, aki azt is elmondta, hogy az állomány amortizációjának köszönhetően egy ilyen jó állapotban lévő darab remek befektetés lehet bárki számára.

Éppen ezért eladásra is kínáljuk az autót, hogy valaki elérhető áron juthasson hozzá a WRC történelem egy kis szeletéhez. 

A dizájnt rally fotók alapján ismét a B Visuals készítette.

Akit komolyan érdekel az autó:+36302823-928

 

Már másképp kell hívni az IndyCart

Az elmúlt öt évben a szerződés szerint a Verizon volt az IndyCac névadó szponzora, ez a megállapodás azonban decemberben lejárt. Ugyan az Emirates és a FedEx is szerette volna ezt átvenni, ám végül nem ők, hanem a japán NTT lett a befutó - sőt, nem csak a sorozat névadója lesz, hanem a fő technikai partnere, ahogy az Indianapolis Motor Speedwaynek, az Indy 500-nak és a NASCAR indianapolisi Brickyard 400-asánnak. Az NTT egyébként már 2013 óta támogatja a Chip Ganasi Racinget.

Tehát innentől NTT IndyCar Series a sorozat hivatalos neve.

Bottasnak a hokiban több szerencséje van, mint az F1-ben

Valtteri Bottas egy jótékonysági jégkorong-mérkőzésen vett részt, méghozzá saját csapatával - a Team Bottas a Team Selanne ellen játszott. Bottas szívesen száll jégre, ha alkalma adódik rá és a korábbi tapasztalatok szerint nem is rossz benne - most is győzni tudott csapata, erről posztolt néhány képet.

 

Velenczei Ádám volt a Ralihíradó vendége

A Szilveszter Ralin nem jött össze a győzelem, az idei ORB-futamokon viszont szeretné ezt elérni Velenczei Ádám - ő járt a Ralihíradó stúdiójában.

Még a végén ráijeszt csapatára Daniel Ricciardo...

Komoly sérülést kockáztat az ausztrál!

 

A leghíresebb betiltott versenyautók

Csalás, nem kívánt mérnöki találékonyság, vagy egyszerűen csak túl gyors lett, és így nem volt biztonságos. Többek között a Williams is szerepel a videóban, a zseniális aktív felfüggesztéssel. Nézzétek meg a motorsport-történelem öt leghíresebb betiltott versenyautóját.

Egy órával kevesebbet kell várni idén az F1-re

A szervezők ugyanis előrehozták az Ausztrál Nagydíj rajtját egy órával, így 6:10-kor veszi majd kezdetét a 2019-es szezon. Mindenki állítsa be a vekkert, már most! A további versenyek szabadedzéseinek, időmérőjének és versenyének kezdési időpontja ide kattintva tekinthető meg.

Elképesztő, mennyit gyorsult a Formula-E

Majdnem három másodperccel volt gyorsabb a második generációs autóval Felix da Costa Marrakeshben, mint Nelson Piquet tavaly.

Ez lesz Buemi kilencedik éve a Red Bull tesztpilótájaként

Sebastien Buemi 2008-ban töltötte be először a Red Bull tesztpilóta pozícióját, majd három Toro Rossó-s szezonja után 2012-től folyamatosan a Milton Keynes-i istálló alkalmazásában áll. „Ha bármi segítheti egy csapat hajszáját a teljesítmény után egy új verseny korszakában, az a folytonosság” – írja Buemiről a Red Bull oldala, amelyen a svájci pilóta profilja közvetlenül Verstappené és Gaslyé mellett szerepel. Az „új verseny korszaka” a Honda-motort takarja – ide kívánkozik, hogy Buemi jelenleg három konkurens japán márkával dolgozik együtt, mivel a WEC-ben a Toyota, a Formula-E-ben a Nissan pilótája, mégsem hivatkozik érdekellentétre egyik munkaadója sem.

Ez az AFM-címlap tetszett olvasóinknak leginkább

Magyarország motorsportmagazinja 2018-ban címoldalán foglakozott az Alfa Romeo F1-es beszállásával, a Williamshez csatlakozó Kubicával, Alonso Le Mans-i győzelmével, és Sauber-overallba öltöztette Kimi Raikkönent: arra kértük olvasóinkat, szavazzanak kedvencükre.

Talán nem meglepő, hogy a legnépszerűbb címlap a szavazatok negyedével a 2018. december – 2019. januári lett, Kimi Raikkönen főszereplésével. De a voksok ötödét kapta Hamilton és Vettel közös címlapja (2018. szeptember) és a dobogóra került a Fernando Alonso Le Mans-i győzelme apropójából dobogóra tett Toyota LMP1 (2018. július).

 

Hülkenberg is elveszítette szponzorát, amely 13 évig támogatta

A német a közösségi médiában mondott köszönetet kitartó partnerének – a DEKRA neve már a Formula BMW-s években olvasható volt sapkáján és overallján. A közelmúltban Valtteri Bottas támogatását szintén befejezte személyes szponzora.

A Formula-E bajnoka szerint ezért nincs szükség „a Formula W-re vagy hogy hívják”

„Meggyőzően teljesített Tatiana Calderon második (reggeli) helyezésével a teszteken. A Formula-E nem könnyű, a tesztelő pilóták színvonala pedig kiváló volt. Szintén jó, hogy megmutatta, a nők egyenrangúként küzdhetnek a mi (szinte kizárólagos) férfi mezőnyünkben. Nincs szükség Formula W-re vagy hogy hívják” – írta Twitterre a vasárnapi újoncteszt után Lucas di Grassi, a Formula-E 2016-17-es bajnoka, a női sorozat, becsületes néven W Series létjogosultságát megkérdőjelezve.

A Ralihíradóban értékelt az MNASZ elnöke

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke beszélt az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójában a hazai rali szakág közelmúltjáról és közeljövőjéről.

Az Oláh Gyárfással készült interjú teljes hosszában elolvasható itt.

Az erdőben biciklizik és közben énekel – persze, hogy Ricciardo

Megmosolyogtató onboard videó Daniel Ricciardo téli edzéséről.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Spinning legs and spitting rhymes. Poetic. @gopro

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Gasly világot lát, miközben készül a szezonra

A francia pilóta Instagramjára a napokban két csoportra különíthető képek kerültek fel: az egyik kategória tanúsága szerint igen jól érzi magát Los Angelesben barátnőjével, akivel lélegzetállító panoráma előtt reggeliznek és felkeresik a nevezetességeket – a másik csoportba osztható fotók és videók alapján azonban az utazás során is keményen edz első Red Bull-os szezonjára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Los Angeles

Visszanézhető a Ralihíradó legfrissebb adása

Felkerült Youtube-csatornánkra a Ralihíradó januári adásba, melyben megmutattuk, mi történt a 2018-as idény utolsó versenyén, a Szilveszter Ralin. Stúdiónkba az említett esemény második helyezettje, Velenczei Ádám érkezett, aki a Hungaroringen végig harcban volt a győzelemért, és az ORB-ről is dobogós helyeket hozott el.

Szokásunkhoz híven most is kitekintettünk a rali-vb színterére: a szezon egyik meglepetésembere, az észt Ott Tanak részletezte, hogyan birkózott meg klasszis ellenfeleivel a világbajnoki címért vívott csatában. Befejezésként elnöki értékelőt hallgathatnak meg, melyben Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke a rali szakágat érintő kérdésekről is beszélt.

Olvastad már?