Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. február 21. szerda

Az újítás, amitől az F1 már nem lesz ugyanolyan, mint régen

2018-tól a Formula-1-ben és a Formula-2-ben is bevezetik az ellentmondásos fejvédő elemet. Az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában összegyűjtöttünk mindent, amit a halo múltjáról, jelenéről és jövőjéről tudni érdemes.

ky693n63anpu8jsyk0om_lg

78 éve született a versenyző, aki megnyerte az elképesztő monzai befutót

A Formula-1 legszorosabb finise az 1971-es Olasz Nagydíjon született. Peter Gethin (BRM) 0,01 másodperccel előzte meg Ronnie Petersont (March), 0,09-cel Francois Cevert-t (Tyrrell), 0,18-cal Mike Hailwoodot (Surtees) és 0,61-gyel Howden Ganley-t (BRM).

Az elképesztően szoros csatában Peter Gethin egyetlen nagydíjgyőzelmét szerezte. A brit versenyző, aki a BRM mellett a McLaren és Embassy Hill csapatoknál szerepelt 1970 és 1974 között, 1940. február 21-én született, és néhány évvel ezelőtt, 2011-ben hunyt el.

Hamilton új művészeti irányzatot határolt körbe

A tél folyamán pár hétig ugyan néma volt a közösségi médiában Lewis Hamilton a nagy törléscunami után, de mindenki megnyugodhat, mostanra ismét régi önmagát adja a négyszeres F1-es világbajnok. Bár a Mercedes csütörtöki autóbemutatója is itt van a nyakunkon, Hamilton most még nem azzal, hanem kétkerekű kedvencével foglalkozik, az általa megosztott alábbi képen az MV Agustán ülve trükközik, amelyből már saját limitált szériás modellje is létezik.

„A motor vezetése egy művészeti forma. Csak tisztelni tudom azokat, akik ebben a szakágban versenyzőként ténykednek. Egy nagy hajsza az egész” - elmélkedett a kép mellett a brit, közben jelezve, hogy újabb projekten dolgoznak az MV Agustával, amelynek úgy tűnik, a MotoGP versenyzője, Cal Crutchlow is részese lesz.

DWgE_6AWkAIIJ8z

Bottas a rengetegben: milyen legyen az idei sisakfestés?

A saját életét nehezítette meg a finn, amikor a tél folyamán a rajongóit kérte meg, hogy küldjenek neki ötletes sisakterveket, amelyekből aztán ő kiválasztja a neki legjobban tetszőt, és azt fogja majd a fején viselni a teljes 2018-as szezon során.

Eljött a választás ideje, Bottast összezárták egy szobába a legjobban sikerült tervrajzokkal, amelyeket alaposan áttanulmányozott, mielőtt meghozta döntését. 

És hogy mi a döntés? Hát, ezt majd csak egy következő videóban árulják el.

Darth Vader inspirálta volna a Renault légbeömlőjét?

A kedden bemutatott R.S.18-asról közzétett egyik képen az autó felső légbeömlője rendkívül komplex formatervezést mutat, a Twitteren pedig már fel is bukkant egy sejtés, hogy mire hasonlít a legjobban...

Az első Schumacher, aki fejet hajtott az autósport rózsaszínű forradalma előtt

Az autója után immár a sisakja is rózsaszínűvé változott David Schumachernek, aki az Egyesült Arab Emírségek F4-es bajnokságában kezdte meg formulaautós karrierjét nem is olyan rég. Persze akárcsak a többi hasonló puccsban, ebben is a víztechnológiáját reklámozó német cég, a BWT keze van. 

Jacques Villeneuve egyszer elárulta, hogy karrierje során használt sisakmintázatát egy az anyja által gyakran hordott ruhadarab inspirálta, és bár ez a Cora Schumacherről készült kép alapján David Schumacher is burkolózhatna ezzel, esetében aligha ilyesmiről van szó 

DWZ9uK8XUAApwpC

Tom Coronel lett Monteiro csapattársa, és 12 dobogót akar szerezni

Már a kiszivárgott nevezési listák is sejttették, hogy a 45 éves Tom Coronel sem fog hiányozni a WTCR mezőnyéből, most pedig megerősítést is nyert, hogy a holland a Boutsen Ginion Racing Hondáját fogja vezetni a 2018-as szezon során, így pedig a sérüléséből visszatérő Tiago Monteiro csapattársa lesz. Coronel ezzel a ROAL Motorsportot hagyja el, amely istálló színeiben hét éven át versenyzett a WTCC-ben, ők azonban nem tudták összerakni a programjukat ahhoz, hogy idén az új sorozatban is induljanak.

A holland pilóta nagy reményekkel készül az új szezonra. „Arra számítok, hogy ez lehet a legjobb szezonkezdésem az eddigi teljes túraautós karrierem során. Az elmúlt tíz évet figyelembe véve mindenképpen most áll rendelkezésemre a legjobb csomag. Ki merem jelenteni, hogy képes lehetek legalább annyi trófeát gyűjteni idén, mint amennyit az elmúlt öt évben együttvéve szereztem a WTCC-ben” – nyilatkozta magabiztosan Coronel, ami azt jelenti, hogy minimum 12 dobogós helyezést vár önmagától a 30 futam alatt. 

DWfkXN_V4AAXWfy

DWf9fw5X0AI_OHP

A Mercedes reklámosztálya nem csak az autósportban kreatív

Már megszokhattuk, hogy amikor a Mercedes a Formula-1-ben világbajnoki címet szerez, elárasztják az internetet ötletes, frappáns fotókkal, amelyekben általában valamilyen módon kirajzolódik a márka háromágú csillaga. A legfrissebb sporthoz kötődő Mercedes-reklám azonban nem az autóversenyzés, hanem a tenisz világából érkezett. Miután Roger Federer megnyerte a rotterdami tenisztornát, 36 évesen újra világelső lett az ATP rangsorában, ezzel ő a legidősebb sportoló a tenisz történetében, aki valaha is birtokolta a legelőkelőbb pozíciót. A Mercedes pedig ebből a történelmi sikerből is szerepet vállalva ügyesen "elrejtette" a logóját az No.1 feliratban.

28055935_10156092974749941_9077999321911320820_n

Újra üzemanyagszállítót váltott a McLaren

A McLaren 2017 elején társult egy ikonikus vállalattal, amely az istálló üzemanyagáról és olajáról gondoskodott: a Castrollal, amelyet a motorsportban mindenki elsősorban a Hondával társít. Éppen ebből kifolyólag, mikor a felek különváltak, a McLaren pedig a Renault-val kötött motorszállítói szerződést, kétségessé vált, hogy a Castrol (és gyártója, a BP) marad-e a csapatnál.

Egyúttal az is felmerült, hogy a brazil cég, a Williamsszel 2016-ig dolgozó Petrobras csatlakozik az istállóhoz. Ezt a McLaren kedden meg is erősítette: 2018-ban a Castrol helyett már a Petrobras lesz az istálló technológiai partnere, továbbá jelentős szponzori pénzzel is ellátja a csapatot.

Elkészült Ricciardo és Verstappen új ruhája – Ez már sokkal inkább hasonlít a Red Bullra

Az ideiglenes festéssel ellentétben a csapat tavalyi színei köszönnek vissza.

 

Szavazz az F1 legjobb kiállású pilótájára!

Elsősorban női olvasóinkhoz fordulunk: Arra lennénk kíváncsiak, a Formula.hu közönsége kit tart a Formula-1-es mezőny legjóképűbb/legsármosabb/legszebb pilótájának?

 

A Williams most a McLarentől szerzett egy mérnököt

Az Autosport lap beszámolója szerint a Williams új szakembert igazolt: Doug McKiernan, a McLaren korábbi aerodinamikai vezetője a főmérnök pozícióját kapta meg Grove-ban. McKiernan Paddy Lowe műszaki igazgató beosztottja lesz, pozíciójának fontossága alapján pedig a főtervező Ed Wood, valamint az aerodinamikai vezető Dirk de Beer mellett említendő.

A Williams jelenlegi műszaki vezetése tele van az elmúlt években nagycsapatoknál bizonyított szakemberekkel: Paddy Lowe a Mercedestől, Dirk de Beer pedig a Ferraritól érkezett 2017 elején.

A Red Bull a különleges festések specialistája

2018-ban csupán a csapatbemutató és egy rövid bejáratás kedvéért kitaláltak egy különleges festést, a teszteken már a végleges színek kerülnek az RB14-re. Nem ez az első: láttunk a csapattól már teszten használt álcafestést, energiaitalosdoboz-autót, Star Wars- és Superman-fényezést, valamint David Coulthard utolsó versenyének fehér Red Bulljára is emlékezhetünk.

Pontokat fognak osztani az előzésekért az F3-as bajnokságban

A brit Formula-3-as széria érdekes újítással állt elő, a 2018-as szezonban a hétvége három versenye közül másodikra vonatkozó szabályok több ponton módosulnak: az első verseny eredményének nem csupán első nyolc, hanem minden helyezettjét megfordítják. Pontok a verseny végén pedig nemcsak a helyezésekért járnak, hanem a rajthoz képest nyert pozíciókért is.

A változás csak a második versenyt érinti, a harmadik futam rajtrácsát továbbra is az első és második leggyorsabb körei határozzák meg.

Szándékai szerint ebben a bajnokságban indulna az amputált lábú Billy Monger, a 2017-es címet megszerző Carlin színeiben.

Ma érkezik a Sauber és Renault is – De pontosan hánykor?

Nem kell egész nap frissítgetni a formula.hu-t, ha az új autókra vagytok kíváncsiak, ugyanis a Sauber és Renault is megtette a szívességet, hogy konkrét időpontot jelölt ki. A svájci csapat 12:30-kor, a franciák pedig 16:00-kor mutatják be új versenygépüket.

Frissítve: A Renault bemutatója nem 15, hanem 16 órakor lesz magyar idő szerint.

Egy biztató utalás a magyar ralikrossz Európa-bajnok jövőjére?

Ismert, hogy Szabó Krisztián, az S1600 kategória 2016-os és 2017-es bajnoka 2018-ban a ralikrossz-világbajnokság legalább néhány versenyén szeretne rajthoz állni. Rajongói Facebookjára a következő fotót posztolta: bár sok minden nem szűrhető le belőle, az biztos, hogy saját neve mellett az „EKS” szócska áll, ami Mattias Ekström audis ralikrosszcsapatát takarja. A magyar pilóta csak ennyit fűzött a képhez: „Hoppá.”

Narancssárga színű, halós autót villantott a McLaren új videójában

Ezzel a videóval reklámozzák az MCL33 február 23-i bemutatóját – a lényeg a legvégén vehető szemügyre.

 

Közeleg a tesztidőszak: Raikkönen egy kézzel fekvőzik

Újabb poszt bukkant fel Kimi Raikkönen Instagramján: a fekvőtámaszos kép mellé az F1-es világbajnok az „egy hét van vissza” címet fűzte. 

 

#Kimi7 (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Feltámadt poraiból, visszatérhet a versenypályára a Brabham

A Jack Brabham által alapított, saját nevét viselő F1-es istálló utoljára 1992-ben versenyzett a királykategóriában, mielőtt súlyos pénzügyi gondok miatt a megszűnés sorsára jutott. A háromszoros világbajnok egyik fia, David Brabham 2014 végén bejelentette azon szándékát, hogy szeretné újraéleszteni a családi versenyistállót, ehhez pedig szokatlan tervet eszelt ki: közösségi finanszírozásból, az autósportrajongók által felajánlott támogatások segítségével igyekezett beindítani a projektet. 

Azóta nagy volt a csend a vállalkozás körül, ma azonban nemcsak David Brabham szólalt meg a közösségi médiában, de megjelet egy új profil is Brabham Automotive néven. „Elmondhatatlanul büszke vagyok, hogy bejelenthetem a Brabham Automotive beindítását, amivel egy új, izgalmas fejezet kezdődik az ikonikus Brabham név történetében” - írta David Brabham, aki bár nem sok konkrétummal szolgált, és egyelőre a vállalat weboldala is üres, ez az egész felhajtás mégis jelzi, hogy sikerrel járt a küldetés, és hamarosan híreket kaphatunk róla, mégis milyen formában tervezi a visszatérést a híres márkanév.

DWZRO7fWAAANjtd

Nézz 2018-as Ferrariban ülő Raikkönent és Vettelt

A Ferrarinál is értenek az izgalom fokozásához, a február 22-én érkező új versenyautójukból egyelőre csak a pilótáikat mutatták meg, akik éppen benne ülnek a még ismeretlen kódjelű modellben.

DWQ7BWVX4AE7VX6

DWQ7BhjWsAAeyxM

Rosenqvistnek valami sántít a halóval

"Csak én érzem ezt, vagy tényleg úgy tűnik, hogy még a felhelyezett halóval együtt is jó esély van arra, hogy egy tárgy eltalálja a versenyző fejét?" - teszi fel ártatlanul a kérdést Felix Rosenqvist, a Formula-E bajnokesélyese egy tavalyi Formula-1-es képpel példálózva. Általánosságban az FE-pilóták is nagyon jól meglennének a fejvédő bevezetése nélkül, de az idén ősszel startoló ötödik szezonban érkező új modelleken már szintén rajta lesz az elem. Arra még nincsenek képes bizonyítékok, hogy a Formula-E autóin milyen pozícióban lesz majd a halo a pilóta sisakjához képest, elvégre a második generációs járműveket egyelőre még csak online mutatták be, pilótát még nem láthattunk bennük.

Olvastad már?