DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
Motor

Katar teszt: Lorenzo az élen, Rossi bukott

A címvédő Jorge Lorenzo érte el a legjobb köridőt a MotoGP utolsó előszezoni tesztjének első felvonásán: a spanyol motoros bő négy tizeddel utasította maga mögé a suzukis Maverick Vinalest. A harmadik helyen a nap elején egy bukást is bemutató Valentino Rossi végzett, míg a nap érdekessége, hogy a Ducatik és a Yamahák után a Repsol Hondákon is feltűnt egy szárnyacska.

Sepang és Phillip Island után ezúttal a két hét múlva esedékes szezonnyitón is otthont adó katari pályán a sor, hogy vendégül lássa a gyorsasági motoros vb királykategóriájának mezőnyét egy háromnapos kollektív teszt erejéig. A szerdai első felvonás legelején nem meglepő módon csak kevesen hajtottak ki a bokszokból, hiszen a nagydíjon már teljesen éjszakai körülmények között kell majd helytállniuk, így a legtöbben nem látták értelmét, hogy a naplemente előtt körözzenek.

Lorenzo-teszt-főkép_1



Az este beköszöntével aztán megélénkült a pálya, s az idők is gyorsan javultak. Az élen megfordult többek között Marc Marquez és Maverick Vinales is, végül azonban Jorge Lorenzo bizonyult a leggyorsabbnak az első tesztnap során. Úgy tűnik, a Yamaha kezdi visszanyerni az első, malajziai gyakorláson látott remek formáját, amelyet nem csak a regnáló világbajnok bő négytizedes előnye mutat, hanem az is, hogy csapattársa, Valentino Rossi a harmadik pozícióban zárt – annak ellenére, hogy a „Doktor” egy esést is bemutatott a tesztnap első szakaszában.

Rossi-teszt_1

Lorenzo és Rossi közé Vinales férkőzött be: a suzukis jó szereplése már nem is okoz komolyabb meglepetést, hiszen Ausztráliában a fiatal spanyol érte el a legjobb köridőt. Hármójuk mögött négy ducatis pilóta következik, akik közül Andrea Iannone volt a leggyorsabb: az idei előszezon során nem túl gyakran fordult eddig elő, hogy a Desmosedici GP16-ot használó gyári versenyzők egyike megelőzze a szatelliteket. Az olaszt Scott Redding, Hector Barbera és Andrea Dovizioso követi a sorban, szóval azért a korábbi verziókkal kiálló motorosok sem vesztettek a lendületükből.

Vinales-teszt_2

A Hondával kapcsolatban két fontos momentumot érdemes kiemelni a szerdai napról. Egyrészt a Repsol Hondákon megjelent egy pár szárny: úgy látszik, a japánok is elkezdik kipróbálni ezt a megoldást, amelyet a Ducati már hosszú ideje és egyre intenzívebben használ. Marc Marquez ennek ellenére csak tizedik lett, és nem is ő volt a legjobb a hondások közül, hanem az LCR – részben megújult – színeit képviselő Cal Crutchlow: a HRC szatellit alakulatai egyébként a hírek szerint most először dolgozhattak a teljes 2016-os csomaggal.

Repsol-teszt

Az ominózus szárnyacska a Repsol Hondán

Crutchlow és Marquez között Bradley Smith fért még be a legjobb tíz közé, míg a nap krónikájához tartozik, hogy a mezőny ötödik márkája, az Aprilia ma délután leplezte le hivatalos keretek között a szintén új színvilággal ellátott RS-GP-t. A noale-i gyártó először vitte pályára az új gépet a többiek jelenlétében, s egyelőre nem túl biztató a szereplésük: Stefan Bradl a 19., Alvaro Bautista pedig a 22. helyen végzett. A MotoGP idei utolsó előszezoni tesztje csütörtökön folytatódik és pénteken zárul Katarban.

A katari teszt első napjának végeredménye:

1. LORENZO, Jorge Movistar Yamaha MotoGP 1:55.452    
2. VIÑALES, Maverick Team SUZUKI ECSTAR 1:55.880 0.428 0.428
3. ROSSI, Valentino Movistar Yamaha MotoGP 1:55.894 0.442 0.014
4. IANNONE, Andrea Ducati Team 1:56.119 0.667 0.225
5. REDDING, Scott Octo Pramac Yakhnich 1:56.213 0.761 0.094
6. BARBERA, Hector Avintia Racing 1:56.320 0.868 0.107
7. DOVIZIOSO, Andrea Ducati Team 1:56.388 0.936 0.068
8. CRUTCHLOW, Cal LCR Honda 1:56.510 1.058 0.122
9. SMITH, Bradley Monster Yamaha Tech 3 1:56.517 1.065 0.007
10. MARQUEZ, Marc Repsol Honda Team 1:56.523 1.071 0.006
11. ESPARGARO, Aleix Team SUZUKI ECSTAR 1:56.552 1.100 0.029
12. ESPARGARO, Pol Monster Yamaha Tech 3 1:56.747 1.295 0.195
13. PEDROSA, Dani Repsol Honda Team 1:56.910 1.458 0.163
14. HERNANDEZ, Yonny Aspar MotoGP Team 1:57.021 1.569 0.111
15. BAZ, Loris Avintia Racing 1:57.121 1.669 0.100
16. MILLER, Jack EG 0.0 Marc VDS 1:57.850 2.398 0.729
17. PIRRO, Michele Octo Pramac Yakhnich 1:57.891 2.439 0.041
18. RABAT, Tito EG 0.0 Marc VDS 1:58.016 2.564 0.125
19. BRADL, Stefan Aprilia Racing Team Gresini 1:58.066 2.614 0.050
20. LAVERTY, Eugene Aspar MotoGP Team 1:58.269 2.817 0.203
21. AOYAMA, Hiroshi HRC Test Team 1:58.744 3.292 0.475
22. BAUTISTA, Alvaro Aprilia Racing Team Gresini 1:58.753 3.301 0.009
23. TSUDA, Takuya Suzuki Test Team 2:00.578 5.126 1.825
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: