Di Grassi szívesen lenne az FIA elnöke
Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. augusztus 15. szerda
Formula-E

Di Grassi szívesen lenne az FIA elnöke

A 30-as éveikben járó aktív autóversenyzők a legritkább esetben jelentkeznek be a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki posztjáért, a Formula-E-ben címvédő Lucas di Grassi azonban elismerten politikai pályafutásra vágyik.

A 33 éves di Grassi egy kicsit különbözik napjaink többi autóversenyzőjétől. Ő ugyanis nem csupán a pályán dúló csatákkal, aktuális versenysorozatával és a riválisaival foglalkozik, hanem emellett gyakori szószólója is a sportpolitikai ügyeknek, emellett pedig eltökélt célja, hogy segítsen is formálni az autóversenyzés és a jövő technológiáinak fejlesztését. Ennek legjobb jele, hogy tavaly nyáron di Grassi az önjáró versenyautók projektjének, a Roborace-nek az ügyvezető igazgatójává lépett elő, és Hongkongban lapunknak adott interjújában beszélt is arról, hogy versenyzői karrierjének végén teljes erőbedobással az efféle ügyeknek szeretné szentelni az idejét.

di grassi

A Motorsportnak ráadásul most azt is elárulta, hogy nem is feltétlenül akar megállni egy-egy versenysorozat vezetői posztjánál, el tudná ugyanis képzelni magát a szakma csúcsán, az FIA elnökeként is.

„Szeretem a sportot” – nyilatkozta a 2010-ben a Formula-1-et is megjárt brazil. „Viszont olykor eléggé eltérő véleményem van, mint másoknak. Ez megmutatkozott, amikor beindítottuk a Formula-E-t, és megmutatkozott kicsit a WEC-ről megfogalmazott véleményemben is, amikor arról beszéltem, hogy az LMP1-es kategória az akkori formájában nem fenntartható – és ezt már öt éve mondtam, amikor csatlakoztam a sorozathoz. Napjainkban pedig megmutatkozik a Roborace-ben is.”

„Szeretném segíteni a sportot, szeretném izgalmasabbá tenni, a versenyeket jobbá, mindent biztonságosabbá, és egyúttal szeretnék harcolni a jelenlegi trendek hulláma ellen, amely visszaveti a motorsportot a kevesebb bajnokság, az egyre nagyobb pénzügyi gondok és a fogyatkozó szponzorok révén.”

„Egy napon szívesen foglalkoznék ezekkel, de most még mindig fiatal vagyok. Sok idő áll előttem, ám nem félek nagyban gondolkodni, és el tudnám képzelni magamat az FIA elnöki posztján a jövőben. Ha úgy látom majd, hogy ez lenne a helyes út, és ha az emberek is osztoznának a véleményemben, akkor boldogan vállalnám.”

Ez persze még nem jelenti azt, hogy Jean Todtnak, az FIA jelenlegi elnökének máris féltenie kellene a posztját, és nem csak azért, mert éppen tavaly év végén választották meg egy harmadik négyéves ciklusra is. Ahogy maga di Grassi is mondja, a harmincas évei elején járva még rengeteg ideje van arra, hogy tapasztalatot gyűjtsön és felépítse magát egy ilyen tekintélyes titulus megpályázásához. A képességei mindenesetre megvannak hozzá, és versenyzőtársainak többségével ellentétben tanulmányaira is nagy hangsúlyt fektetett, üzleti diplomát szerezve Brazília egyik elismert egyetemén. Kiváló kommunikációs képességeivel, hírvivői szerepével máris kiemelkedik, érdeklődési köre pedig a hibrid, elektromos és önjáró technológia körül mozog, ami nem is csak a jövő autóversenyzésében, de a jövő közlekedésében is meghatározó irányvonal lesz.

00002085_246

Kik voltak az FIA eddigi elnökei?

Az FIA elődjét 1904-ben hozták létre, akkor még Automobil Klubok Nemzetközi Egyesületének (AIACR) hívták, és a második világháborút követően, 1946-ban nevezték át Nemzetközi Automobil Szövetséggé.

Az elnökök sorában Jean Todt a 11., és eddig mindegyikük Európából érkezett, így egy napon akár a brazil di Grassi lehet az első, aki egy másik kontinens szülötte.

1904-1931 Etienne van Zuylen van Nijevelt belga
1931-1936 Robert de Vogüé  francia
1936-1958 Jehan de Rohan-Chabot francia
1958-1963 Hadelin de Liedekerke Beaufort francia
1963-1965 Filippo Caracciolo di Castagneto olasz
1965-1971 Wilfred Andrews brit
1971-1975 Amaury de Merode belga
1975-1985 Paul Alfons von Metternich-Winneburg német-osztrák
1985-1993 Jean-Marie Balestre francia
1993-2009 Max Mosley brit
2009- Jean Todt francia
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?