DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Formula-E

„Verstappen dominanciája jó a Formula–E-nek”

A Formula–E világbajnoka szerint a nézőket az elektromos széria felé terelheti az F1-ben tapasztalt dominancia – náluk ugyanis elő sem fordulhat hasonló.

A Formula–E-ben debütálása óta az élmezőnybe tartozó, s harmadik szezonjában az Andrettivel bajnoki címet szerző Jake Dennis hosszú évek óta a Red Bull kötelékébe tartozik, s bár elsősorban szimulátoros fejlesztőmunkát végez, a szezonzáró F1-es hétvégén az első szabadedzésen autóba is ülhetett.

A brit versenyző elmondta, hogy nagyon kicsi esélyt lát arra, hogy a 2024-es királykategóriás szezon más legyen, mint a tavalyi volt: „Arra számítanék, hogy ismét bajnokok leszünk, hacsak nem sikerül valakinek, például a Ferrarinak vagy a Mercedesnek valahogy egyik napról a másikra találni körülbelül egy másodpercet körönként.”

jake-dennis-1



„Szerintem ez egy elég unalmas F1-es szezon lesz, melyben valószínűleg Max fog dominálni” – mondta, majd hozzátette: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy figyelmünket nem fordítottuk elég hamar a 2024-es autóra, hiszen Szingapúr után már nem fejlesztettünk semmit a 2023-ason.”

Dennis nemcsak azért örül a Red Bull dominanciájának, mert évek óta a csapathoz tartozik, hanem ennek van egy másik oka is, hiszen szerinte a bajnoki küzdelem hiánya az ő szakágára irányíthatja a figyelmet:

jake-dennis-2

„Max most annyira domináns, hogy az valójában új nézőket hozhat a Formula–E-nek. Életre kelti a bajnokságunkat, mert nálunk ilyen egyszerűen nincs, a mi bajnokságunk rendkívül nehéz és szoros. Egyes pályákon 20 autónk van két-három másodpercen, így sokkal izgalmasabb és sokkal élvezetesebb a rajongók számára, azt mondanám” – mondta a brit, aki bízik abban, hogy az elektromos sorozatnak sikerül szintet lépnie:

„Csak arra van szükségünk, hogy a Formula–E még nagyobb közönséghez jusson el, és még többen megismerjük, ez kell ahhoz, hogy a bajnokság a következő szintre lépjen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: