Története során először látogatott Misanóba a Formula-E mezőnye. Az utcai versenyzéshez szokott elektromos széria mindig különleges kihívással néz szembe, amikor épített aszfaltcsíkra látogat. Ez most sem volt másképp a Misano World Circuit Marco Simoncelli versenypályán, ahol egyébként MotoGP-futamokat szoktak rendezni.
Az időmérő alapján nem igazán lehetett megítélni, melyik csapat találta el igazán a beállításokat az új helyszínen, a csapattársak között ugyanis nagyok voltak a különbségek. Az első tíz rajtkockát nyolc különböző istálló pilótája foglalta el. Mitch Evans bizonyult a leggyorsabbnak a Jaguarral, ő indulhatott pole-pozícióból az első Misano ePrix-n. Őt a DS-es Jean-Éric Vergne és a listavezető porschés Pascal Wehrlein követte. Jake Dennis, a regnáló világbajnok hatalmas meglepetésre mindössze a 19. leggyorsabb volt.
Nagyjából egyszerre kapta el a rajtot a mezőny, Evans simán tartotta a vezetést, a következő kanyarokban azonban elkezdődött a szokásos kaotikus helyezkedés. Az első pár körben öt különböző versenyző állt az élen. A zseniálisan rajtoló Jaguar-pilóta, Nick Cassidy és a maseratis Maximilian Günther vették fel először a támadó módot a mezőny elejéből, majd hamarosan Vergne is követte a példájukat. Egy időre a Porsche párosa vezette a sort, de a pozíciók szinte folyamatosan változtak. Cassidy nem sokáig élvezhette a csatát a mezőny elején, egy összeérés után összeszedett első szárny sérülés miatt ugyanis ki kellett hajtania a bokszba. Ugyanígy járt a bajnoki éllovas Wehrlein is, mindketten visszacsúsztak a sor végére.

A futam őrült menetét mutatja, hogy a 18. helyről induló Stoffel Vandoorne egy ideig az élen autózott, miután a mezőny nagy része aktiválta első támadó módját. A verseny egyébként úgy alakult, ahogy a csapatfőnökök és a pilóták megjósolták: senki sem akart igazán sokáig a sor elején menni, a takarékoskodás az energiával fontosabb volt a versenyzőknek. Így aztán tényleg egyik pillanatról a másikra változott a helyzet a pályán, az egész mezőny egy nagy csoportban haladt. A futam feléhez közeledve – a bokszba egyszer kihajtó Wehrleint és Cassidyt, valamint a kieső Edoardo Mortarát leszámítva – bő öt másodperc választotta el az elsőt és az utolsót.
Az utolsó öt körre kanyarodva Oliver Rowland állt az élen a Nissannal, őt a porschés Antonio Felix da Costa és a Cassidyvel való összeérésért megbüntetett Vergne követte. Az utolsó körökben Rowland és Da Costa meccselték le egymás között a győzelmet, végül az utóbbi diadalmaskodott.
A portugál így gyenge szezonkezdete után először állhatott fel a dobogó legfelső fokára idén. Rowland második helyével átvette a vezetést a világbajnokságban, Jake Dennis pedig a szörnyű időmérőt követően a harmadik helyen kötött ki a végén. A Formula-E mezőnye holnap délután újra rajthoz áll Misanóban a forduló második futamára.
FRISSÍTÉS: Da Costát több órával a verseny után kizárták, mivel a futam utáni technikai ellenőrzésen nem megfelelőnek találták a fojtószeleprugót az autójában. A győzelmet így Rowland és a Nissan örökölte meg.
Az első futam végeredménye:
| 1. | Oliver Rowland | Nissan | 0.410 |
| 2. | Jake Dennis | Andretti-Porsche | 3.413 |
| 3. | Max Günther | Maserati | 4.198 |
| 4. | Dan Ticktum | ERT | 4.964 |
| 5. | Mitch Evans | Jaguar | 6.083 |
| 6. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 7.969 |
| 7. | Norman Nato | Andretti-Porsche | 7.998 |
| 8. | Stoffel Vandoorne | DS Penske | 8.049 |
| 9. | Sacha Fenestraz | Nissan | 8.178 |
| 10. | Lucas di Grassi | Abt | 8.377 |
| 11. | Nico Müller | Abt | 8.721 |
| 12. | Sébastien Buemi | Envision | 13.857 |
| 13. | Jake Hughes | Nissan | 14.115 |
| 14. | Nyck de Vries | Mahindra | 18.461 |
| 15. | Sergio Sette Câmara | ERT | 57.936 |
| 16. | Pascal Wehrlein | Porsche | 1'05.378 |
| 17. | Robin Frijns | Envision | 1'18.770 |
| Kiesett: | |||
| Jehan Daruvala | Maserati | ||
| Sam Bird | Nissan | ||
| Nick Cassidy | Jaguar | ||
| Edoardo Mortara | Mahindra | ||
| Kizárták: | |||
| Antonio Felix da Costa | Porsche | ||