DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Egy szakértő szerint kihalás szélére kerülhet az F1

A Sky Sports weboldalán megjelent legutóbbi írásában Martin Bruundle valódi ultimátumot állított a sportág vezetői elé: a brit szerint vagy sikerül mihamarabb élhetőbbé varázsolni az F1-et, vagy rövid úton szét fog hullani.

A Forma-1 vezetői nemrég közzétették, hogy milyen irányelvek mentén képzelik el a sportág jövőjét a motorokkal, a pénzelosztással, vagy éppen a költségvetési sapkával kapcsolatban, Martin Brundle pedig úgy véli, a résztvevők nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi minden forog kockán a sportág jövőjét illetően. „A csapatokat meg kell védeni saját maguktól, mert nem hajlandóak felismerni, hogy egy horrorisztikusan drága autókból, és valójában három részből álló mezőny kihaláshoz vezethet” - írta blogbejegyzésében az egykori pilóta.



„A rajtrácson legalább 24, egymáshoz közel álló teljesítményű autónak kellene felsorakoznia, 12 csapatból, akik fenntartható haszonra tesznek szert, és értékes franchise-t építenek fel maguknak. Van elég pénz a rendszerben ehhez. Hadd fogalmazzak egyszerűbben: adjanak 24, szemnek és fülnek is vonzó autót, a leggyorsabb és legbátrabb fiatal pilótákkal, és nem lesz hiány rajongókból a pálya szélén. Minden eszköz rendelkezésre áll, csak használni kellene őket.”

Brundle szerint a sportág jelenlegi problémái részben Max Mosley 2009-es, FIA-elnöki posztról történő leköszönéséből fakadtak. „Amikor Bernie (Ecclestone) elveszítette Max Mosley-t az oldaláról, a csapatok, különösen a gyártók sokkal erősebbé váltak, egy olyan F1-et eredményezve, amely nem túl vonzó a gyorsan változó médiában, sport- és technikai világban és messze áll az időtállóságtól.”

„Itt az idő arra, hogy megfelelő szabályokat alkossanak a Forma-1-ben, hogy sokkal nagyobb esélye legyen mindenkinek. Megfelelő anyagi feltételeket kell biztosítani a csapatoknak, hogy ne a leggazdagabb, hanem a leggyorsabb srácok kapják meg az üres üléseket, és a versenynaptárban is az ikonikus pályáknak kellene keverednie az elérhető és drámai új helyszínekkel” - tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: