DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

A Renault 2019-ben már győzelmeket akar

A gyári Renault istálló minden évre határozott célkitűzéssel érkezik, eddig minden a tervek szerint halad. Jövőre még nem, de egy évvel később már győzelmekben gondolkodnak.

A Renault technikai igazgatója, Cyril Abiteboul elégedett csapata fejlődésével az elmúlt másfél esztendő során, de elismerte, még a jövő évadban sem fog nyerni az istálló. Már kedden is olvashattuk, hogy 2018-ra az istálló legfőbb célja, hogy stabil pontszerzővé váljon a Renault, lehetőleg már a legjobb nyolcba kerüléssel.

A tavalyi feledhető szezon után a Renault idén a középmezőny sűrűjébe akart kerülni, ezt a célt teljesítette is. Év végén a konstruktőri hatodik hely a célkitűzés, ez továbbra is reális. „Erre az évre a középmezőnyt céloztuk meg, ez össze is jött, bár a rangsorban még egy kicsit feljebb szeretnénk lépni” – fogalmazott Abiteboul.

A Renault lépcsőzetesen tervez, eddig sikerrel


 

A következő lépcsőfok, hogy élmenővé váljon a csapat, még ha nem is rögtön jövőre. „2019-ben már győzelmi esélyekkel kell, hogy rendelkezzünk. Ez hosszú időnek hangzik, de egyáltalán nem az. Tudjuk, hol állnak a topcsapatok. A Formula-1-ben, ha valakit szerződtetsz, egy, vagy akár két évnek is el kell telnie, mire tehetségének hatása meg is látszik. Ha most igazolnánk valakit a tervezéshez, a 2020-as autóra lenne igazán hatása” – zárta nyilatkozatát a Renault technikai igazgatója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: