DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

A rajtokra kell figyelnie Verstappennek

Max Verstappen versenye ismét a rajtnál dőlt el, hiszen jó pár pozíciót veszített az első kanyarig - a Red Bull F1-es pilótája szerint Malajziában erre nagyon oda kell figyelniük.

Max Verstappen versenye ezúttal sem alakult jól, a holland pilóta a nyári szünet óta nem igazán találja magát és folyamatosan kikap Daniel Ricciardótól - most is hibázott a rajtnál, ami tönkretette az egész futamát. A Red Bull fiatalja természetesen csalódott az eredmény miatt.

verstappen-redbull-szingapúr



"Rossz volt a rajtom, bár annyira nem, mint Monzában, de most sem volt jó, ez pedig csalódást jelent" - mondta Verstappen. "Nagyon kipörögtek a kerekeim, majd Nico átcsúszott előttem, emiatt is fékeznem kellett, úgyhogy az egész startom tönkrement" - magyarázta a holland az első méterek történéseit.

"Ezután beragadtam a lassabb autók mögé és ilyenkor három-négy kör után elveszik az előny, teljesen elkopnak az abroncsok" - tette hozzá. Innentől aztán kemény csatákat vívott, de az élmezőnyhöz már nem tudott felzárkózni, sőt, az óriási futamot teljesítő Sebastian Vettel is átugrotta. "Nagyon intenzív harcokat vívtam, amelyeket élveztem, de itt az előzés elég trükkös, úgyhogy beragadtam mások mögé. Dani és én keményen küzdöttünk, de nem értünk össze, ami pozitívum" - utalt Danyiil Kvjattal vívott különmeccsére.

A rajtokkal most már Verstappennek is külön foglalkoznia kell, hiszen hiába indulhat jó pozícióból, ha már az első kanyarig visszaesik a középmezőnybe. "Meg kell próbálnunk jobb munkát végezni Malajziában, de először is arra kell koncentrálnunk, hogy olyan rajtot produkáljak, amilyet kell."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: