DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
F1

Mintzlaff: A változások jobbá teszik a Red Bullt

A Red Bull vezérigazgatója szerint látták, hogy rossz irányba halad a csapat, ezért kellett változtatni, és ő nem fél az átalakulástól, mert tudja, hogy ezzel jobbak lesznek.

Nem aggódik az F1-es csapatot érintő óriási változások miatt Oliver Mintzlaff, a Red Bull vezérigazgatója – erről beszélt a holland De Telegraafnak adott interjújában.

A sikercsapat szinte minden sarokpontja távozott már, Rob Marshall technikai igazgatóként a McLarent virágoztatja fel, Adrian Newey az Aston Martin, Jonathan Wheatley pedig az Audi csapatfőnöke lett, és a két legfontosabb, legikonikusabb láncszem, Christian Horner és dr. Helmut Marko sincs már az istállónál – hogy rengeteg más fontos szereplőt, Dan Fallowstól Will Courtenay-ig ne is soroljunk most fel.

Mintzlaff szerint viszont a felfrissülés nemcsak szükséges, de egyenesen hasznos folyamat Milton Keynesben.

mintzlaff



„Nem aggódom, mert tudom, hogy minden egyes távozó emberünket megfelelően pótoljuk” – mondta az osztrák.

„Németországban és Ausztriában, és talán Hollandiában is úgy látom, hogy az emberek alapvetően nem szeretik a változásokat. Én szeretem őket, mert tudom, hogy jobbá tesznek minket. Igen, ki kell lépni a komfortzónából, és persze nem fogok semmin változtatni, ha úgy érzem, hogy minden jól halad” – magyarázta.

„De tavaly már láttuk, hogy a dolgok egy kicsit a rossz irányba haladnak, aztán megadtuk a lehetőséget a vezető pozícióban lévő embereknek, hogy idén fordítsanak ezen a folyamaton. Két-három futam után nem fogok pálcát törni senki felett, de júliusban eljött a pillanat” – tette hozzá Horner menesztésére utalva.

A Red Bull az utóbbi fél évben ismét versenyképes lett, két pont híján megvédte az egyéni vb-címet Max Verstappennel, Laurent Mekies csapatfőnök felrázta a társaságot, és a szükséges lépések megtételével újra bizakodóbbá tette a hangulatot – úgy mehetnek neki 2026-nak, hogy ez már egy teljesen más szemléletű, teljesen más felépítésű és szerkezetű csapat teljesen más emberekkel, akik megkapják az esélyt a bizonyításra az új érában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: