DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
F1

„2020-tól lefelé mentem” – Vettel őszintén

Sebastian Vettel szerint az utolsó éveiben már nem volt meg benne a korábbi plusz, érezte ő maga is: a COVID-évben fordult ez át nála igazán.

Beismerte Sebastian Vettel, hogy karrierje utolsó éveiben már önmaga is érezte, hogy elindult a lejtőn – saját bevallása szerint 2020-ban, a koronavírus-járvány után kezdett ráébredni, hogy már nincs meg benne a korábbi élessége.

Vettel a négy vb-címe után 2015-től a Ferrari sikereiért küzdött, 2017-ben és 2018-ban is ő jelentette a fő kihívást Lewis Hamilton számára, de a saját hibái és a csapat őszi leolvadásai mindkét esetben megakadályozták abban, hogy felérjen a csúcsra a vörösökkel.

2019-ben aztán megkapta csapattársnak Charles Leclerc-t, és ezt követően kezdett ráébredni: már nem olyan, mint a legjobb éveiben volt.

„2006/2007-ben kerültem az F1-be, és azt mondanám, hogy már 2010-ben nagyjából elértem a csúcsformámat. 2011-ben sokkal inkább készen álltam a bajnoki harcra, mint 2010-ben, és itt erős évek következtek, nyilván bajnokságokat nyertem” – mondta a Beyond the Grid podcastben.

„2015 is erős év volt (az első a Ferrarival), aztán 2017, 2018, majd 2019, és igazság szerint 2020-ban már lejtmenetben voltam. Boldog vagyok, hogy ezt most kimondom, mert már nem volt meg bennem az az utolsó igazi plusz” – fogalmazott a német.

f1-vettel-redbull_4



„Charles-ban rengeteg energia volt, és őszintén szólva én el voltam kényeztetve. Mármint nyertem négy bajnokságot, sok futamot, sok pole-t szereztem, satöbbi, engem csak a győzelem érdekelt, nyerni akartam, a legnagyobb trófeát akartam, a dobogón való ünneplés pillanatát, a hétfő reggeli érzést a győzelmek után. Aztán Charles jött, és amikor ötödik-hatodik helyen végeztünk, ő majd kiugrott a bőréből ezzel az eredménnyel, mert az ő karrierje ezen a ponton járt. Szerintem ekkor kezdtem el egy kicsit szenvedni” – tekintett vissza Vettel 2019-re, amikor őt már nem igazán érdekelték a dobogók, vagy a top ötös eredmények, az élete első „jóautós” szezonját futó Leclerc viszont minden utolsó csepp energiáját beleadta ezekbe az eredményekbe is.

„Aztán jött 2020, ami kínosan alakult a koronavírussal, nem versenyeztünk. Csodálatos szünetem volt, sosem élveztem még ennyire a családommal töltött időt. Közben pedig egyre inkább tisztában lettem a világ problémáival, ahogy a gyerekeim nőttek, elkezdtek hatást gyakorolni rám, én pedig reagálni ezekre. Innentől azt mondhatom, hogy már nem voltam a csúcson” – vallotta be a négyszeres világbajnok.

A Ferrari 2020-ban be is jelentette, hogy 2021-re lecseréli a németet Carlos Sainzra, de Vettel nem a visszavonulás mellett döntött, hanem belevágott még egy utolsó projektbe: elfogadta Lawrence Stroll és az Aston Martin hívását.

„Szerintem végül is arra a kérdésre kerestem a választ, hogy még mindig képes vagyok-e rá. Hülyén hangzik, mert sokszor bizonyítottam, de ez a bizonytalanság minden pilótában megvolt, és megvan ma is. Michael Schumacherrel is beszéltem erről régen, és még ő is bizonytalankodott, ő is feltette magának ezeket a kérdéseket. Szóval így alakult, nyilván szerettem volna, ha a csapat gyorsabban fejlődik, de fontos évek voltak számomra, mert kezdtem újra komfortosan érezni magam az autóban, és szerintem ott, az utolsó fázisban is volt egy-két csúcsteljesítményem. De stabilan már nem volt meg a csúcsforma” – tekintett vissza.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: