DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Kimi szerint az ötödik hely volt a maximum

Raikkönen nem lehet elégedett, hiszen az első körök után még a két Mercedes mögött a harmadik pozícióban tartózkodott, de a második kifutásra megelőzték a Red Bullok, így az ötödik kockából indulhat.

A finn pilóta a pénteki nap után még úgy érezte, hogy meglehet a pole-pozíció, az időmérő viszont nem a tervei szerint alakult. A Mercedes és a Red Bull versenyzői mögül az ötödik pozícióból rajtolhat vasárnap a Szingapúri Nagydíjon.

Raikkönen szerint nem volt több az autóban ezen az időmérőn: „Egy kicsit közelebb voltunk a szabadedzésen, de azok nem mindig adnak pontos képet. Csalódást keltő az ötödik pozíció, de azt hiszem, a mai napon így is a legtöbbet hoztuk ki az autóból.”

 raikkönen-szingapúr-időmérő



A 2007-es világbajnok a hibájára is kitért: „Megfelelő volt az első kör, elégedett is voltam vele, és a második próbálkozásnál tudtam, hogy keményebben kell nyomnom, és kicsit többet kockáztattam, emiatt szélesen fordultam az első kanyarban, és a tapadásom sem volt megfelelő az utolsó szektorra.”

A finn pilóta elmondta, mi kellene ahhoz, hogy jobb legyen a tempójuk: „Az autó jól viselkedik, de még mindig hiányzik némi tapadás ahhoz, hogy gyorsabbak legyünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: