DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Aggódhat a Ferrari a vasárnapi verseny miatt

Több F1-es csapat, köztük a Ferrari is problémákkal küszködhet a hétvégi Belga Nagydíj során, hiszen úgy tűnik, rosszul választottak abroncsot, és a szuperlágyak nem lehetnek ideálisak a versenyre.

Spában a vártnál is melegebb lesz a hétvége során, az előrejelzések szerint ugyanis szombaton és vasárnap is 30 fok körül alakul majd a hőmérséklet, ami túl sok lehet a szuperlágy abroncsok számára. A Ferrari, a Sauber és a Haas 7-7 szettel készült a leglágyabb abroncsokból, így egy meglehetősen agresszív taktikával készültek a Belga Nagydíj hétvégéjére.

 Ferrari



Ezek a csapatok csupán egyetlen szett közepes keveréket készítettek elő pilótáik számára – egyedül a Haas volt kicsit óvatosabb, ők Romain Grosjean számára két szettet kért. A várakozások szerint a futamon a közepes keverékek lehetnek az ideális abroncsok, így ezen csapatok bajba kerülhetnek vasárnap. Többen úgy gondolják, elképzelhető, hogy a szuperlágy gumik egyetlen kört sem bírnak majd ki a forró aszfalton. A helyzetet nehezíti, hogy a spái versenypálya 7 kilométer hosszú, így a Ferrari, a Sauber és a Haas könnyen bajba kerülhet.

„A szuperlágyak érdekesek lesznek! A lágy és a közepes rendben lesz, de a szuperlágy… Meglátjuk, hogy kitart-e egy teljes körön át. Talán sikerül őket kezelgetni egy körig, szóval majd meglátjuk” –nyilatkozta Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője, akinek azonban nem kell aggódnia, ő ugyanis 4 szett közepes keverékkel rendelkezik.

 

„Azt hiszem, sokan fogják használni a lágyakat a gyors autók közül a Q2-ben. Furcsa, hogy ez hogy működik – a gyorsabbaknak megvan az előnyük, hogy a lágyakat használják ekkor, így a versenyen nem kell elővenniük a szuperlágyakat” – mondta Button. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: