DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton és Rosberg: A rajton múlt minden

A Mercedes először ünnepelhetett kettős győzelmet az F1-es Magyar Nagydíjon, két pilótájuk között pedig az első méterek döntötték el a sorrendet. Ricciardo örül, hogy zsinórban harmadszor is dobogós.

A turbókorszak bevezetése óta a Mercedesnek egyfajta mumusa volt a Hungaroring, hiszen sem 2014-ben, sem 2015-ben nem tudtak nálunk diadalmaskodni (igaz, egy évvel korábban Lewis Hamilton épp nálunk szerezte első győzelmét a csapat színeiben). Most azonban megtört az átok, hiszen az első két helyen végzett a páros. A győztes Hamilton, aki ezzel az összetettben is átvette a vezetést Nico Rosbergtől, így értékelte a futamot a dobogón adott interjú során:

hamilton-porcelán



„A rajton múlott minden. Szerencsére jól kaptam el, de így is komoly nyomás alatt voltam az 1-es kanyarban. A srácok ismét fantasztikus munkát végeztek, köszönöm nekik. A forgalommal kicsit nehéz volt megbirkózni ma, de elégedett vagyok.”

Egyetértett csapattársával Rosberg is: „Valóban a rajtnál eldőltek a dolgok. Sajnos nekem már nem maradt hely Lewis mellett, de a 2-es kanyarban így is sikerült visszabújnom Ricciardo elé. Próbáltam nyomás alatt tartani Lewist, de nem volt lehetőséges megelőzni őt a pályán. A jó hír, hogy a következő futamot már a hazai pályámon rendezik, Németországban, ahol szeretnék visszavágni. Hihetetlen lesz!”

A dobogó harmadik fokára Daniel Ricciardo állhatott fel, méghozzá 2014 és 2015 után sorozatban harmadik alkalommal: „Igen, voltam már itt egy párszor” – ismerte el a Red Bull ausztrálja. „Nem is tudom, min múlt, de köszönöm a srácoknak, hogy újra itt lehetek a dobogón, nagy élmény számomra. A tavalyi kicsit keserédes volt, de ennek most örülök teljes szívemből. Zsinórban harmadik éve vagyok itt a dobogón Magyarországon: a szurkolók is kiválóak, a csapat is egyre jobb, szóval nagyon élvezem a helyzetet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: