DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Norris a WC-n ülve fogta fel igazán a vb-címet

A mosdó magányában tudatosult csak igazán a britben, hogy mit ért el – amiért a családján és a csapatán kívül Verstappen és Piastri irányába is köszönetet mondott.

Beletelt egy kis időbe, mire ténylegesen tudatosult Lando Norrisban, hogy megnyerte a Formula-1-es világbajnokságot: az elért sikerért a családja és a McLaren mellett köszönetet mondott idei két riválisának, Max Verstappennek és Oscar Piastrinak is.

Norris nagy őszi hajrát produkálva nyerte meg a vb-címet csapattársa, a sokáig vezető Piastri, valamint a szezon utolsó harmadában mindkét McLaren-pilótára rohamtempóban közelítő Verstappen előtt. Az újdonsült világbajnok az F1.com portálnak nyilatkozva mesélt arról, hogyan ülepedett le benne a siker:

norris-mclaren-abudhabi-f1-2



„Egyszerűen csak kis időbe telik felfogni, mit értünk el. Elértem az álmomat, egy kisgyermek álmát. Ahogy hatévesen néztem a tv-t, arra gondoltam, hogy meg akarom csinálni, most pedig itt vagyok és elértem. Ez őrületes.”

„Úgyhogy mindig azzal fogom kezdeni, hogy nagy köszönetet mondok a szüleimnek, anyukámnak, apukámnak, a testvéreimnek és az embereknek, akik velem voltak az első naptól kezdve. Micsoda egy utazás volt ez!”

„Sok évet töltöttünk együtt a McLarennel, voltak hullámzások. Idén viszont sikerült köszönetet mondanom nekik a konstruktőri és a versenyzői címmel. Nem tudom, mikor fog ez igazán tudatosulni bennem. Ha az igazat akarod, amikor elmentem WC-re: akkor voltam először kicsit egyedül, csendes és békés környezetben. És akkor esett le, hogy ’oh, megcsináltam, megcsináltam!’.”

norris-mclaren-abudhabi-f1-1

„Tényleg lenyűgöző végre megérezni, milyen az, amikor néhány pillanatra a világ tetején érzed magad, és visszaadhatod mindazt, amit mindenki beléd fektetett. A szüleimmel kezdtem, de ott vannak a mérnökeim, a szerelőim, mindenki a gyárban: nagyon-nagyon keményen dolgoztak, hogy ezt elérhessük.”

 

„Max és Oscar pokollá tették az életemet”

Norris egyúttal két ellenfelét is hosszasan méltatta, aláhúzva, hogy a tőlük elszenvedett vereségek is közrejátszottak a fejlődésében: „Max és Oscar – nem akarom, hogy elfeledkezzünk Oscarról – egyaránt pokollá tették az életemet idén.”

„Sok minden abból, amit elértem, annak köszönhetően, hogy gyakran elvertek. Utána meg kellett kérdeznem magamtól: hogyan vertek el annyira? Hogyan csinálják meg annyival jobban azt a kanyart? Ilyesmik.”

norris-verstappen-piastri-f1

„Mindenki tudja ezt Maxról, hiszen már olyan sokat elértem. Négyszeres világbajnok, és őszintén hiszem, hogy Max az egyik legjobb, akit valaha látni fogunk a Formula-1-ben. Keményen dolgozik, hihetetlen pilóta, sok szempontból mindene adott, ami szükséges.”

„Oscar pedig, fogalmazzunk úgy, még mindig az új srác. De ő is már 20 éve versenyez. Ő is alaposan megnehezítette az életemet. Szerintem csapattársakként megnehezítettük a saját életünket. Ez lehetővé tette, hogy Max felzárkózott a bajnokságban, és aztán mindkettőnk dolgát megnehezítse. De nem tudom, hogyan mondjam azt, hogy köszönöm nekik, hogyan dicsérjem őket vagy gratuláljak nekik – nem tudom, mit lenne helyes tenni vagy mondani.”

„Nehéz helyzet ez, mert szeretnék együtt ünnepelni Oscarral, de ez egyszerre nehéz is, hiszen a csapattársad. Tudom, hogy sok mindenre gondol ő is most. Tudom, hogy egy ponton a jövőben én is leszek a helyzetében, és ugyanezek fognak járni a fejemben, míg ő itt fog ülni és beszélgetni.”

„Tisztelettel és elismeréssel tartozom Oscar és Max felé is. Maxnak nincs erre szüksége, hiszen már megkapta, de szerintem Oscarnak is sokan már megadták a neki járó tiszteletet. De nyilván nem adhatok interjút anélkül, hogy ne gratulálnak és mondanék köszönetet nekik, és adnám meg az elismerést számukra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: