DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

A McLaren legyőzheti a Ferrarit Monacóban?

Eric Boullier szerint erre minden esély megvan: a wokingi F1-es alakulat versenyigazgatója szerint karosszéria tekintetében már csak két istálló előzi meg őket, s a maranellóiak nincsenek közöttük.

Egy hét múlva a legendás Monacói Nagydíjjal folytatódik a Formula-1 2016-os szezonja, amely pálya szűk és kanyargós mivolta miatt jóval kevésbé igényli az erős motorokat, mint más helyszínek. Éppen ebben bízik a McLaren-Honda is, amelynek erőforrásai még mindig a mezőny leggyengébbjeinek számítanak, ellenben a vezetőség véleménye szerint a karosszériájuk az élmezőnybe tartozik. Eric Boullier szerint legalábbis így van: „Papíron a hatodik-nyolcadik hely környékén kellene lennünk, úgy hiszem” – válaszolt arra a kérdésre, hogy hányadik helyre várja pilótáit a hercegségben.

McLaren_Barcelona



Amikor azt akarták megtudni tőle, hogy a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármastól várja-e, hogy előttük végez, a wokingiak versenyigazgatója némileg meglepő választ adott: „A Ferrariban nem vagyok biztos, hogy fenyegetést fog jelenteni. A Red Bull egyértelműen, ahogy a Toro Rosso is, akiknek jó autójuk van, meg persze a Mercedes” – fogalmazott Boullier, aki szerint a karosszériát illetően már egyértelműen a harmadik erőnek számítanak a mezőnyben:

„Már tavaly is harmadikak voltunk ilyen tekintetben, de a Williamsszel és a Ferrarival együtt. Most a sorrend úgy néz ki, hogy Mercedes, Red Bull, mi és csak aztán jön a Ferrari, a Toro Rosso és a Williams. Egyértelműen mögöttünk vannak már” – vélekedett a szakember az Autosport.com hasábjain.

A McLaren pilótái is bizakodva várják a Monacói Nagydíjat: „Imádom, az előző években remekül is mentem itt. Tavaly kicsit frusztráló volt, hogy az 1-es kanyarban belengetett sárga miatt el kellett vennem a gázt, mert bejuthattunk volna a Q3-ba, ami idén is a célunk. Nagyon élvezem, ahogy Monacóban vezetni kell” – nyilatkozva Button, míg Alonso a következőket mondta el: „Úgy gondolom, egyre jobbak és jobbak leszünk, ehhez kétség sem férhet, köszönhetően az egész csomagot érintő előrelépéseknek. Még mindig hiányzik egy kis motorerő, de Monaco egy olyan pálya, ahol ennek nincs akkora jelentősége, szóval esélyünk van arra, hogy jobban teljesítsünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: