DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 24. péntek
F1

Alonso a fejlesztésről: „Sokkal-sokkal jobb!”

Azt hozta az átalakított autó, amit vártak – értékelt a kétszeres F1-es világbajnok a Magyar Nagydíj péntekje után. Szerinte a kanyarokban a középmezőny elejével vannak meccsben.

Elégedetten értékelte az Aston Martin átfogó fejlesztési csomagját Fernando Alonso: szerinte sokkal-sokkal jobbnak érződött az autó a pályán, és pontosan azt hozták az újítások, amit vártak tőlük – sőt, odáig ment, hogy a kanyarokban már egy tempóra képesek a középmezőny legjobbjaival.

Pénteken debütált az Aston Martin régóta várt B autója, amelyhez a hivatalosan leadott jelentés alapján 16 fejlesztést hoztak a Hungaroringre. A napja nem volt zökkenőmentes a csapatnak, hiszen Lance Strollnál futóműgond adódott, ami miatt a második szabadedzésen részt sem tudott venni, Alonso azonban így is pozitívan értékelt:

_ASZ_-3529



„Jónak érződött. Szerintem összességében azt kaptuk, amire számítottunk a számok és a korreláció tekintetében, ami nyilván roppant biztató a jövőre nézve, a következő évi autóra és a későbbi idei fejlesztésekre nézve is. Hosszú út áll még előttünk nyilván azzal, hogy nagyon messziről indulunk, de ez egy első lépése remélhetőleg az érkező jó dolgoknak.”

Alonso amúgy szűk három másodperces hátránnyal zárt, bár a leggyorsabb körét elvették pályaelhagyás miatt. De vajon versenyre kelhetnek-e legalább a középmezőny végével? A spanyol így felelt erre:

„Igen, úgy gondolom. Nyilván alaposabban át kell tanulmányoznunk az adatokat, de nem hiszem, hogy nagy meglepetések lennének vagy nagy különbségek a kanyarokban a középmezőny elejéhez képest, ami nyilván az egyik első célkitűzésünk: a középmezőny eleje. És úgy hiszem, a kanyarokban meccsben vagyunk azzal a tempóval.”

alonso-aston-f1-hun-day1-2

„Úgyhogy csak folytatnunk kell a munkát. Egyértelmű, hogy kell még tennünk lépéseket a karosszéria oldalán, valamint motorfronton egyaránt. Mint mondtam, ez az első lépés a sokból. De úgy érzem, pozitív a légkör a csapatban annak tudatában, hogy azt hoztuk, amit vártunk.”

Az FP1-en látszott némi vibráció az egyenesben az Aston Martinoknál, ami megidézte a Hondával kapcsolatos év eleji gondokat (a japánok frissített motorja amúgy majd a nyári szünet után, Zandvoortban érkezik). Alonso szerint azonban ezt a problémát megoldották a késő délutáni gyakorlásra, így nem aggódnak emiatt szombatra fordulva.

A Sky Sports F1 kamerái előtt amúgy még lelkesebben értékelt a hamarosan 45 éves versenyző: „Sokkal-sokkal jobb volt. Úgy érződött, az autó jobban az aszfalthoz tapad, és olyan mértékben könnyebb volt vezetni, hogy kontroll alatt tartottuk a tapadást a kanyarokban. Kiszámíthatóbb és könnyebben vezethető az autó. De még hosszú út áll előttünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: