George Russell úgy érzi, a hosszabb etapokon nem tűnt rossznak a Mercedes, egy körön viszont küszködnek a tapadás hiányával és az autó egyensúlyával – a Ferrari azonban beigazolta az előzetes félelmeiket, ugyanis roppant erősnek tűnnek a Hungaroringen.
Míg a Scuderia 1-2-ben zárta a pénteket, Russell csaknem egy másodpercet kapott Lewis Hamiltontól az ötödik helyen. Kimi Antonelli pedig össze sem tudta rakni jól a gyorskörét, végig szenvedett a második szabadedzésen, így a vb-éllovas mindössze 13. lett.
„Azt hiszem, mindenki számára eléggé furcsa nap volt ez” – kezdte értékelését Russell. „Lenyűgöző vezetni a budapesti pályán, de a felét újraaszfaltozták. Rendkívül huplis, az utolsó pár kanyarban feltöredezik, ami miatt eléggé furcsa vezetni rajta.”

„Az egykörös tempónk nem nézett ki jól, a hosszabb etapunk viszont már versenyképesebb volt. De azt hiszem, amitől potenciális tartottunk a Ferrarival kapcsolatban, az beigazolódni látszott: nagyon-nagyon erősnek tűntek” – vélekedett a brit, aki viszont a motor viselkedésével az energiamenedzsmenttel elégedett:
„Ez a hétvége teljesen más. Eléggé bámulatosak ezek az erőforrások ezen a rövid pályán, minden kanyarból kijövet 350 kW-ot adnak le, a hátsó gumikat pedig ez megdolgoztatja.”
„Vár még ránk munka csapatként. A Ferrari egy jó lépéssel jár mindenki előtt. Kiminek és nekem is messze volt az autó a nagyszerűtől, hogy őszinte legyek, és szerintem van hova fejlődni. Nagyon szeles volt ma az idő, és szerintem változni fog majd az iránya, úgyhogy az még sok mindenen változtathat.”
A Mercedes helyettes csapatfőnöke, Bradley Lord így összegezte a pénteki nehézségeiket: „Hiányzott a tapadás és a balansz egy körön” – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy eléggé inkonzisztensen viselkedett a W17-es egyensúlya az időmérős szimulációk során.
„De aztán a hosszú etapok már meglehetősen következetesnek és versenyképesnek tűnt a Ferrarival, Verstappennel és a McLarenekkel szemben. Ez azt sugallja, hogy az autó félig-meddig jó tartományban van, de egy körön még helyre kell billentenünk a dolgokat” – nyilatkozta Lord, aki még elmondta: vár még rájuk némi fejvakarás péntek este, de továbbra is remélik, hogy harcolhatnak majd a pole-pozícióért – amit idén az eddigi összes helyszínen megszereztek, azaz veretlenek az időmérőkön.